Egy másik egyensúly egy másik világban

Balázs volt azon kevesek egyike, akit elviseltem magam körül. Az öcsémmel harmonikusabban telt az idő, mint anyámmal. Anya pusztán tapintatból nem kérdezte, merre jártam egy hónapig, Balázs a férfiak diszkréciójával elfogadta, hogy nem akarom beavatni. Anya előtt tartanom kellett magam, Balázs előtt sírva fakadtam, amikor először buliba hívott, mégis kitartóan próbálkozott, péntek este ismét.

– Beszélni sem akarok pasikról, nemhogy találkozni velük!

– Egy hónapja vagy itthon, Viki! Ne depizz tovább! Előbb-utóbb pasizni fogsz, vagy vénlány maradsz.

– Hova mégy? Kik lesznek ott?

– Senki, akit ismernél. Meséltem a külsős oktatóról a tanszéken, az ő házavatója lesz. Gábornak ez az első saját háza, ahova beköltözik, nekem az első épület, aminek a tervezésében részt vettem.

– Építészek jönnek?

– A fél tanszéken kívül még Gábor művezetői az irodájából. Egyik sem veszélyes. – Meggyőzött, átöltöztem, kisminkeltem magam. – Ebből pasi lesz! – nevetett az öcsém.

– Sem csadorom, sem kászájám nincs. A szoknyám majdnem térdig ér, a vállamat is eltakartam.

– A dekoltázsod harapni való, a szoknyád kiemeli a vonalaidat. Megmutatom, mire csábít! – Átkarolta a derekamat, egyik combomat felemelte a csípőjére. – Mondd, hogy nem harisnyatartó van rajtad! – Harisnyát vettem fel, abban igaza van az öcsémnek, de ügyvédi kiskosztümben nem mehetek házavatóra. Különben is ott lesz velem egy fiatal férfi, aki képes rám vigyázni.

Valahol Pest közepén, mégis kertvárosi környezetben szálltunk ki a taxiból; mindketten inni fogunk, ezért választottuk a fizetős utazást. A családi ház körül parkoló kocsik, a díszkivilágítás és a kiszűrődő zene miatt magamtól is ráismertem volna a helyre, ahol a buli van. A házigazdára a konyhában találtunk rá, barátnőjével a svédasztalról elfogyott zsemlét, kenyeret pótolták.

– Legjobbkor érkeztek, pezseg a hangulat! – fogadta az öcsémet.

– Viki sokáig készülődött.

– Mégis rávetted a nővéredet, hogy eljöjjön? Az klassz! Kézcsók, Gábor vagyok! – Fordult felém udvariasan, ám csupán bólintott bemutatkozásként, a kezét lefoglalták a kenyeres kosarak. Ártatlanságot sugalltak kisfiúsan hullámos hajtincsei, amelyeket elöl nem vágatott rövidre, Hugh Grantre hajazott Julia Roberts partnereként.

– Körbevezetem Vikit a házban – indult volna velem Balázs.

– Ráérsz még! Bemutatlak a barátaimnak! – Követtük Gábort a ház belsejébe, szlalomozni kellett a meghívottak között, mi lehettünk az utolsó érkezők egyike. – Lalo, nem láttad Dokit? – Állított meg házigazdánk egy szembejövő kosarasalkatú, langaléta férfit.

– Most beszéltem vele, viccet mesél a foteleknél. – Mutatta is, hol van a keresett barát. – Kézcsók! – Megtorpant, köszönt nekem, feltérképezett, és ment tovább a nővel, aki belekarolt.

– Cointreau-t nem találtam, Gabesz! – A burgundiszínű, Chesterfield bőr ülőgarnitúrát körbevéve népesebb társaság vihorászott, közülük elégedetlenkedett valaki.

– Ne is keresd! Két bárpultnyi ital van, ha nem elég, Cointreau-ért menj le a sarki huszonnégy órás kisközértbe, hátha ott van! – Sármjától idegen ingerültséggel állította le a kötözködő vendéget. – Doki! – Próbálta megszólítani a férfit, aki a csoport egyik motorja volt, de az mintha nem hallotta volna, lendületesen mesélt tovább egy történetet. – Doki! – Hangosabban mondta, szinte kiabálnia kellett a hangzavarban, meg is fogta a Dokinak nevezett férfi felkarját.

– Mindjárt! – Ennyi volt a válasz, egy perc után fordult el a lányoktól. – Figyelek!

– Emlékszel Balázsra? Meséltem róla, ő tervezte a gépészetet a házban.

– A gépészet az olyan, mint a szívmotor a műtőben? A srácra nem emlékszem. Említetted volna? A nevedet, még egyszer! … Balázs! – Úgy nézett az öcsémre, hogy közben füléhez nyúlt, mutatván, igyekszik hegyezni. – Megjegyeztem! Balázs? – Kétségtelen volt a flegmasága, a társaság egyik aranyifja lehetett. Nem hiszem, hogy két perc múlva emlékezett volna az öcsémre.

– Balázs nem egyedül jött, elhozta a nővérét is – mutatott be Gábor engem.

– Kézcsók! – Rám pillantott, én is megkaptam a nekem járó, félvállról odacsapott bólintást. Aztán megállt a film és újraindult, mintha eljutott volna az agyáig, amit lát. Teljes testtel fordult felém. – Szia, Szabady Laci! – Kezet nyújtott, a szenvtelenség elpárolgott, egy vidám, mégis komoly, harminc körüli férfi mutatkozott be. Ügyet sem vetve a három lányra, akik még a viccén nevettek, lépett felém. – Láttad már a házat? Gyere, nézzünk körül, Viki! – Nem ért hátulról a derekamhoz, ölelésszerűen közelembe lévő karjával mégis ő irányította, merre menjünk. – De előtte igyunk valamit!

A bárpultnál Laci narancs-fahéj-tequila bemelegítésre beszélt rá, majd a kezembe adott egy tequila boommal színültig töltött koktélpoharat, így álltunk meg egy asztal mellett Gáborral és Balázzsal. A fiúk az építkezéshez készített makettet nézték, Laci sem ismerte a járást az emeleten.

– Hol vagyunk most? És itt a lépcső? – kezdte Laci, de megakadt, mert az első emelet helyett padlásteret látott. Balázst bízták meg, hogy leszerelje és leemelje a felesleges szintet a modellről. – Zso mikor jön, felhívtad már? – kérdezte Laci Gábortól, miközben mellénk sodródtak mások is, akiket nem ismertem.

– Most indult Kiskunhalasról.

– Cseszed, onnan mennyi az út? Mikor fog ideérni?

– Hajnali négykor! – Gábor kifejezetten vigyorgott.

– Aaazt még egyszer nem! – Összevigyorogtak.

– Mi történt aznap, Doki? – kérdezte valaki, akit Gézának neveztek. – Akkor néztem ki az ablakon, amikor padlófékkel felborította a kukákat. A Lexus megállt, barátunk feltépte a bejárati ajtómat, balra ott van a lépcső, azzal a lendülettel indult felfelé, csak a hátát mutatta. – Ekkor láttam meg a férfit, aki megszólalt. Nyakába omló, zselézett haját kamaszosan kócosnak lőtte be.

– Be se ment a nappaliba? – Laci már hangosan nevetett.

– Nem is köszönt! Konkrétan láttam a kocsiját és a hátát, ennyi volt. – Géza derűje is kezdett csillapíthatatlanná válni, ahogy felidézték az élményt.

– Mi történt aznap, Doki? – A kosaras langaléta, Lalo az asztal mellett állt.

– Gábor cserben hagyott. Kettő a háromban felsétáltunk az emeletre, ő már lent bemelegített, aztán hozta magával az ágyas szilváját. Fél óra múlva az alkohol elszívta az erejét.

– Egy háromban maradtál? – Pusztán a négy férfi értette, miért a fékezhetetlen nevetés. – Nem ez első ilyen eseted, remélem, senkinek nem okoztál csalódást.

– Jahh! Csakhogy ez nem volt elég, még Gábor pofázott is! Nem arra figyeltem, amire kellett volna.

– Nem ittam sokat, mindenre emlékszem! Honnan tudta hajnali négykor, melyik szobába menjen? – Gábor is együtt ökörködött a többiekkel.

– Gézánál tudja, hol vagyok. Te mindig emlékszel, nem bírsz annyit inni, hogy képszakadás legyen! Szakadtál volna meg te! – Laci és a többiek röhögése egyre hangosabb volt. – Két problémát leápoltam, a harmadik ott kongott előttem, te meg szövegeltél! Fél négykor kirúgtam ezt a barmot!– Az utóbbi mondatot már Lalóhoz fordulva mondta.

– Na, várj! Ott maradtál a háromból egy üres problémával, és lövésed se volt, mit tegyél? – Lalo röhögött. – A másnapi műtétre kímélted a kezedet?

– A kéz mellé agy is kell! Gáborunk pofázása elvonta a figyelmemet. Négykor feltárult az ajtó, „Csá csajok, itt vagyok!”, az ügyvédünk megérkezett. Nem csak a zakója nem volt rajta!

– Azt a kocsiban hagyta, már a lépcsőn sem volt rajta – Géza szólt közbe.

– Karján átvetve csak az inge volt, szerencsére nem a lépcsőre dobálta le! A csajokkal nem csacsogott többet, mint amennyit muszáj, láthatóan fáradt volt. Majd ötkor távozott, kisimult arcokat hagyva maga után.

– Kivétel nélkül leápolta a problémákat? – Lalo kérdése beleolvadt a hangzavarba, a négy férfi sihederekre emlékeztetően, megszakítás nélkül vihogott. – Ismerte a vendégeidet?

– Kettőt igen, számít valamit? Balázs, még mindig nem stimmel a makett! Csinálj vele valamit, fordíts rajta, vagy mit tudom én! – Laci ismét az emeleten próbált eligazodni, sikertelenül. – A kezében is Kalasnyikov volt. – Visszafordult Lalóhoz a válasszal. – A használt cuccait is maga mögött hagyta a szobában, én dobtam ki utána.

– Cuccait? Többet? Egy óra alatt, hajnalban? Háromórás vezetés után?

– Mondtam, hogy leápolta mind a három problémát. Két cuccot használt el, a harmadik tűz az ujjából szólt. Csesszétek meg! Ki nem lát három D-ben? A szívsebész vagy az építészek? – Ismét a modellel foglalkozott. – Fáradt volt, távozás közben nem köszönt, ahogy érkezéskor Gézának sem. Egy óra múlva, amikor lementem, már nem volt sehol – fejezte be Laci a történetet.

– Megreggelizett, aztán elment. Letett egy tízest az asztalra, hogy intézzem el a kukákat. Másnap a közteresek szedték össze. A sárhányójára felkenődött valami lötty, egyéb baja nem lett a kocsijának. Mi van mostanában vele? – Érdeklődött Géza.

– Gábor, ez másik makett. – Balázs szólt közbe a lélegzetvételnyi csendben.

– Mi van? Hogy fogok odafenn eligazodni? Hány fürdőszoba van? És hol? Gábor, hol az agyad megint? A küszöbön halna meg a betegem, ha így dolgoznék! – álmélkodott Laci. – Hányszor mondtuk neki, hogy veszélyes a búra, amely mögé tíz éve elrejtőzik a romantika elől? – Laci közben már Géza kérdésére válaszolt. – Aki kis csalódásokkal nem melegít be, azt kiüti az első nagy pofon.

– Mikor találkoztál vele utoljára? – Lalo hangjában a kamaszos jókedv helyét szomorkás együttérzés vette át.

– Kezdi összekaparni magát, félárbócon üzemel. A Mojitóba még nem jött le, hétvégén már söröztünk együtt.

– Kivel jársz te a Mojitóba nélkülünk?

– Egy nőgyógyász sráccal voltam. Most már mondjátok meg, hogyan igazodom el az emeleten! – Észrevették egy leparkoló autó fényeit az ablakon át. – Ez nem ő! Mellettem fog megállni, ezt beszéltük meg. Itt hagyom a slusszkulcsot, arrébb kell majd gurulni, és azt üzenem, hogy ma kulcsra zárom az ajtót!

– Laci! A két fürdőszoba ajtaja keskenyebb a szobákénál! – Balázs válaszolt Laci kérdésére.

– Nagyszerű! Melyik szobába lehet bemenni?

– Most még mindegyikbe. A ház nem omlik rád, nyugodj meg! – magyarázkodott Gábor a modellek összekeveredése miatt.

Laci a lépcső tetején forgolódott a poharával és egy citromos jeges tea palackjával. A nekem hozott pezsgős üveg miatt tele volt mindkét keze, mégis olyan volt, mintha mutogatna magának valamit.

– Mit csinálsz?

– Két szobának van erkélye, láttam, amikor parkoltam.

– Ki a srác, akinek lent hagytad a kocsikulcsot?

– Jóbarát. Megismerkedsz vele, ha visszamegyünk. Ez lesz az egyik. – Megállt egy ajtó előtt. – Kinyitod? – A szobának valóban volt erkélye, ott azonban meglepődött. – A francba, itt még nincsenek székek! Kell nekünk két takaró. – Egy plédet és egy párnát az ágyról lerakott az erkély padlójára, engem a párnára ültetett. – Csábító vagy, egyszerre parázsló és melankolikus. Ha visszahúzódó lennél az ágyban is, akkor nem jöttél volna fel az emeletre. Ki bántott, és hogyan?

– Honnan tudod? Nem akarok róla beszélni.

– Figyeltelek, amíg a srácokkal dumáltunk. Orvos vagyok, Viki! Nem csak a műtét tartozik a szakmámhoz, az újraindított szívek életet, halált rejtenek, és ezt meg kell beszélnem a beteggel vagy a feleségével vagy a gyerekeivel. Felismerek egy szerelmi csalódást, nem nagy ügy. Milyen pereket vállalsz?

– Nem pereskedem, hanem mediálok céges ügyekben, pénzügyekben.

– Nyugodt, nőnek való. Volt már egyéjszakás kalandod?

– Nem.

– Szűkszavú vagy. Mit szeretnél, pár órát vagy kapcsolatot?

– Minden csajjal megbeszéled előre?

– Szinte soha. Neked most szex kell, azzal fogod elfeledni a pasit, aki melankolikussá tett, de én találkozni akarok veled utána. – Elém térdelt, miközben a párnán ültem a földön, az arcomat a kezébe fogta. Vártam a csókját.

– Ezt nem értem.

– Ne szégyelld magad, ha az első éjszaka leveszed a bugyidat! A sebes numera nem zárja ki a folytatást.

– Honnan tudod, hogy utána is velem maradnál?

– Még nem tudom. Azt mondtam, találkozni akarok veled a szextől függetlenül is. Ne maradjon benned önvád! – Megcsókolt. Felszította a lángot, amelyet Zsoltnak köszönhetek. Talán soha nem leszek az a tartózkodó Vadnai Viki, aki bezárásom előtt voltam. – Vedd le a pólóm!

– Az erkélyen vagyunk!

– Sötét van, de mindjárt bemegyünk. – A póló levétele után a plédre hívott. Megfosztott a vállamat takaró blúztól és a melltartómtól. – Alig látlak, több fény kéne, mint a hold. Itt nincs egy kislámpa sem. Se szék az erkélyen, se kislámpa! Vagy vakító világosság, vagy sötét. Mennyire vagy szemérmes?

– Nem tudom – kuncogtam.

– Az első gyors numera, az első röpke vetkőzés estéjén vagy. Próbáljuk ki ezt is! – Bementünk a szobába, becsuktam a szemem, amint felvillant a fény.

– Miért nem haragszom rád?

– Nem tudom, talán a kedvességem vagy a vicceim miatt. – Bohókás volt, megmagyarázhatatlan okból csalt mosolyt arcomra. – Formás vagy! – Nem zavart, hogy a szemébe nézek, miközben mellemet bámulja. Nem elsüllyedni szerettem volna szégyenemben, hanem büszke voltam a meztelenségemre. Megcsókolta testem díszét, aztán szopta, majd nyalta, szemem az izgalomtól csukódott be, nem a félénkségtől. Pápai Zsolt után az első férfi ugyanúgy izgat fel. Miért gondolja Zsolt, hogy ő az egyetlen?

– Hány egyéjszakás nőd volt?

– Több, mint amiről tudni szeretnél. De ezért le ne mondd a holnapi randit! – Benyúlt a bugyimba.

– Inkább csókolj! – kértem. Visszatért a felsőbb régiókhoz, a számhoz, a nyakamhoz, a mellemhez.

– Te veszed le a nadrágomat, amikor akarod! – Egy vadidegen férfi nadrágját fogom levenni? Igen! Egy vadidegen férfi csókolja mellemet, egy vadidegen férfivel bújok ágyba. Ez sem súlyosabb, mint Zsolt zsarolása. Komótosan gomboltam ki farmerjét, az utolsó két gombnál nem tettünk egyebet, pusztán szemeztünk, egészen lassult a kezem mozgása. Laci nyelve a számba hatolt, tenyerét kezemre téve leállította ágyékán a kitárulkozást. – Tudod, hogyan nyújtsd el a bemelegítést! Folytasd, és vedd le! – Elengedte tenyeremet, hanyatt feküdt, rám várt. Fölé térdeltem, farmerja után lesuhant róla az alsó is. Kezem körbefonta harcképes farkát, ő a mellemet gyúrta. – Nem csalódtam, egy ringyó vagy! Egy óra alatt feljöttél velem szobára, büdös kis cafka! – Nem vadult meg, nem káromkodott, bohókás férfi maradt. Így mondta, kamaszosan pimasz mosollyal az egyébként bántó, ám ebben a helyzetben izgató szavakat. – Vedd le a harisnyád! A bugyit csak húzd félre! – A csípőjére ültem, magam nyitottam utat a behatoláshoz. Nem ülve akarta. Hátamra fektetett, a bugyit nem húzta le, nekem kellett eltartanom.

– Te szakítottál, vagy ő ment el? – Laci kielégülve, hason fekve hevert mellettem, átölelte a derekamat.

– Én nem akartam folytatást. – Ezzel nem hazudtam.

– Felejtsd el! Még háromszor találkozunk, utána emlék sem lesz.

– Nem vettük le a bugyit.

– És? Maradjon, ha így érzed jól magad! Megduglak bugyiban is, észrevetted. Ügyvédnő! – Egy puszi kíséretében mondta. – Nem zavar a fény?

– Látni szeretnélek. Az öcsém azt mondta, csak építészek lesznek itt.

– Marhaság, már bocs. Gábor házára a barátai is kíváncsiak.

– Antialkoholista vagy?

– Nem, hajnalban is harcképes akarok maradni. – Magyarázta meg, miért jeges teát öntött a poharába.

Borosta nulla, mellkasa szőrtelen, mellizma hajlik afelé a kigyúrt izomzat felé, hogy már-már melle van, ágyékán ugyanazt a Zsolt-féle jelképes szőrzetet viseli, ami nem zavarja az orált. Kezem elindult a mellén, aztán a bimbókon körözött. Lehet, hogy ez lesz a fétisem? A férfiak melle? Az érintésem Lacit is levette a lábáról, elengedte magát, de nem hunyta be a szemét, engem bámult, amint én benne gyönyörködöm.

– Izgalmas vagy! Folytasd! … Gyere! – Csókot kért, úgy, hogy ő nem mozdult. – Na nehh! Bassza meg! – Csók után a mellén nyalakodtam. A számnak volt elfoglaltsága, a kezemnek nem, a hímtagján kezdtem munkálkodni. Újratöltött, nem tartott tovább, mint Zsoltnak. Sejthettem volna a libidóját abból, amit eddig tapasztaltam. – Gyere, csókolj meg! Még mindig kell az a rohadt bugyi?

– Hány óvszered van?

– Nem szedsz gyógyszert? – meglepődöttnek tűnt.

– Azt hittem, használsz gumit. Szedek tablettát, habár nem tudom, minek. – Rádöbbentem, Zsolt után ok nélkül folytattam a fogamzásgátlót.

– Három cuccot hordok a zsebemben, kizárt, hogy ne használjak. – Elszállt a megjátszott ijedtség. – De ha elfogyna, akkor sincs gond. – Kihúzta az éjjeliszekrény fiókját. Egy doboz óvszer volt benne, frottír kéztörlő, síkosító és egy fésű, mellette bontatlan rágógumi. – Gábor gondos házigazda.

– Cuccnak hívod az óvszert? Minek a törülköző?

– Kézimunka után, a papír összevissza ragadna.

– Ti is ezt használtok?

– Hogyhogy mi is? – Szavak nélkül értette meg arckifejezésemet. – A bánatos pasinak is ilyenje volt. Mármint a pasinak, aki bánatot okozott neked.

– A síkosító is ugyanez volt, ugyanez a márka, ugyanez a gyógynövény benne.

– Nem szárítja a bőrt. Igényes volt a pasi, csak így szerethettél bele.

– Neked milyen igényeid vannak?

– Félbehagytál valamit, azt folytathatod! Mi lesz a bugyival? – Levettem a fehérneműt, már nem zavart a totális pőreség. – Folytasd! Izgalmas a nyelved! – A fejemet visszahajtotta mellkasára, a derekamnál a markolások, szorítások erejével irányított.

Egy óra körül éheztünk meg, Laci előzékeny vendéglátóként megmutatta a svédasztal menüjét. Pácolt húsok is voltak, amelyet a parti résztvevői maguknak grilleztek. Pulykát választottam, Laci ragaszkodott hozzá, kóstoljak meg valamilyen tenger gyümölcsét. A halat nem szeretem, rákot, békát nem eszem, most muszáj volt. A citromos sprotninak adtam meg magam, amelyet újdonsült szeretőm a pulykamell után tett a grillre.

Ekkor Gábor lépett oda Lacihoz.

– Itt van a kocsikulcsod. Elkerültétek egymást, órákkal ezelőtt megérkezett, aztán táncolt, és felment az emeletre.

– Ha reggel sem futunk össze, akkor felhívom, mondd meg neki!

A vacsora alatt megetette velem a falatnyi sprotnikat. – Ne ezt nézd, csukd be a szemed! – Így tette számba a halála után is bámuló halat.

– Na végre! Valaki ilyet is etet veled! – Négy fogyott el, mire kinyitottam a szemem, addigra öcsém az asztalnál ült. – Mikor megyünk haza?

– Hazaviszem Vikit, akkor nem kell egymáshoz alkalmazkodnotok. – A két férfi megbeszélte a programomat. Lacival táncolni mentünk, pótoltuk, ami szex előtt kimaradt. Csókolózva, szenvedélyesen szakadtunk ki a tömegből, hogy reggelig még kétszer rátaláljunk egymásra a lepedőn. Laci hét körül ébresztett, addigra megjárta a fürdőszobát, rágózott. Érthetővé vált a fiókba előkészített rágógumi, gyorssegély fogkefe helyett. Szükségem volt az éjjeliszekrényben körültekintően előkészített fésűre is, a sajátom a kocsimban van, a bulikra hordott neszesszeremben nem fér el.

Kiléptünk a szobából a folyosóra, beszélgetés szűrődött fel a nappaliból.

– Hét óra elmúlt, ilyenkor illik magára hagyni a vendéglátót. – A hangok egyre hangosabbak és egyre nyugtalanítóbbak lettek.

– Ezt Doki is tudja, mindjárt itt lesznek.

– Tilda, főznél nekem is egy kávét? – A gyanús hang Gábor barátnőjéhez szólt. – Cukor nélkül, hangyányi tejjel, légy szíves! Kösz!

A következő pillanatban mintha kicsúszott volna talpam alól a padló, a lábam alig engedelmeskedett.

– Viki, mi a baj? – Orvos ágyasom arca ijedt volt. – Falfehér vagy.

– Kik vannak odalenn?

– A barátaim, találkoztál velük este.

– Az egyikkel nem, az ügyvéddel, akinek a Lexusa van. – Mi kell ahhoz, hogy addig gyanú felett álló információmorzsák összeálljanak? Egy hang.

– Ne mondd! Viki, ne mondd, hogy ő a bánatos férfi! – Elértünk a lépcső tetejére, addig szinte suttogó hangját Laci hangossá emelte. – Zso, órákat késtél este!

– Akkor mi van? Te is késel, én is kések! Dolgozunk, Doki! Téged meg egész éjjel nem láttalak!

– Későn jöttél, Zso! Túl későn! – Felesleges lett volna bővebben magyarázkodnia, kiléptem mögüle.

Pápai Zsolt ekkor tekintett fel.

Valahogy leértünk a földszintre, nem tudom, miként voltam képes lemenni. Ha jól emlékszem, meg sem botlottam. A nappaliban Laci szó szerint félreállt, kilépett a Zsolt és köztem lévő látómezőből. Annyit még észrevettem, hogy nem nézett fel, valahova a cipője orrára bámult.

– Hívok egy taxit. – Mikor szólaltam meg? Ki tudja, talán miután Holle anyó tisztára rázta a dunnáit.

– Lófaszt! Én viszlek haza! – Zsolt parancsoló hangja nem állított meg.

– Kizárt! – Kifelé indultam, de ismét fogságba estem. Gábor még nem nyitotta ki a bejárati ajtót, kulcs sem volt benne. Az előszobából tárcsáztam a diszpécsert.

– Mire vársz, Zso? – kérdezte Laci csendesen.

– Mozdulj már! – mondta Gábor. A csörgésből kétségtelen volt, Zsoltnak adta a kulcsot.

– Erre nem lesz szükséged! – Az a halk, könyörgő férfi volt, aki folytatásért esdekelt, amikor megszánva engem, egy nappal lerövidítette a fogságomat, és felhordta csomagjaimat a lakásomba. Zsolt az egyik kezével elvette tőlem a telefont, a másikkal ránk zárta az előszoba ajtaját. Zsákutcában voltam. Megcsókolt, annyira váratlanul, hogy ellenállni sem tudtam, talán nem is akartam. – Hazaviszlek.

A lakásomba nem engedtem fel.

Vasárnapra virradóra inkább forgolódtam, mint aludtam. Megszólalt a kaputelefon, felriadtam, de nem vettem tudomást a megszakítás nélküli csengésről.

– Vikiii! Séspégecském! Nyizsad gi az ajgócskát! – Zsolt tökrészeg volt. Mióta kurjongatott? Fogalmam sincs, akkor néztem meg az órát, amikor először eljutott fülemig a hangja. Éjjel fél kettőkor a kertvárosi lakótelepen síri csend honolt, amibe kísértetiesen belehasított az elázott katyvasz-beszéd. Megnyomtam a kapunyitót.

– Zsolt, menjél haza! – A lépcsőházban sem vártak rám könnyebb percek.

– „…fáj a szívem…” – A borgőzös őrület fokozható.

– Ne énekelj! – Nem volt más választásom, vagy felveri a házat, vagy beengedem, ha józanul nem, részegen bejutott hozzám.

– Ne tedd velem, Kicsikém! Gyere vissza! – Rohadtul nem volt ittas!

– Semmi bajod! Menj haza, a fenébe! – Kinyitottam előtte az ajtót.

– „…fáj a szívem…” – A terve bevált. Maradhatott a kanapén.

Négy óra, négy óra tíz, négy óra harmincöt, négy óra ötvenöt, ezen időpontokban mentem ki a fürdőszobába, Zsolt eddig bírta.

– Mit csinálsz, Viki? – Elém állt, amikor visszafelé tartottam a hálószobába.

– Menj haza! Kérlek! – Nem a szavak, hanem a suttogás volt őszinte.

– Nem ezt akarod! Mást akarsz! – Egy hónap gyötrődése, kínlódása múlt el csókjától. Ölben vitt a franciaágyra. Először ölelkeztünk felszabadultan, mindkettőnk kedvéért, mindkettőnk örömére. Alkuk, szóbeli szerződések, félelmek, fenyegetések nélkül.

A lakásomban ébredtem, az ágyamban a kedvesemmel. A férfivel, akinek korábban a trófeája voltam. A férfivel, aki megmutatta, hogy a szex szivárványszínű.

– Mit olvasol?

– Az első világháború légi csatáiról, a bombázó zeppelinekről találtam egy könyvet.

– Apa könyve, történelem érettségihez adott kölcsön ilyeneket.

– Érdekes lehet a könyvtára. Nem titkos trófea vagy, Kicsim! Vagy hallani fog rólunk, vagy mi beszélünk magunkról. Tudja más is a családból, mi történt?

– Senki, anyának sem dicsekedett a múltjával. Ráér rólunk tudni, várjunk még!

– Doki azt üzeni, a barátai Dokinak hívják, nem Lacinak.

– Ne haragudj miatta!

– Részletekre nem vagyok kíváncsi, de azt ígérted neki, nem lesz lelkifurdalásod. Ne legyen! Nem foglak ezért sem téged, sem őt elveszíteni.

– Mióta ismered?

– A fiúkat hat-nyolc éve, őt egy évtizede. Amikor megláttalak a lépcsőn, ráeszméltem, bármikor elvihet egy másik férfi. Ha nem vele futsz össze, most lenne egy vetélytársam. Elveszíthetnélek. Dokival rengeteget fogtok találkozni, én hálás vagyok neki. Nem volt miért bocsánatot kérnie, mégis átjött hozzám ebéd után…

Zsolt magyarázatba kezdett, összegabalyodásunk ellenére miért hálás Dokinak.

‡

„Gyűrött volt a lepedőm, amikor csengetett, annak ellenére, hogy egyedül aludtam. Botorkálva nyitottam ki az ajtót.

– Most ébredtél, Zso? Bocs, fogalmam sem volt, ki a nő. Te meg valahol az Alföld szélén voltál, órákra tőlünk, honnan sejthettem volna? – Beljebb lépett a lakásba, az étkezőasztalról felemelte a félig üres literes vodkásüveget. – A grey goose reggel fogyott el?

– Nem bírtam elaludni.

– Szedd össze magad! Menj el hozzá!

– Minek? Hányszor rúgassam ki magam?

– Együtt töltöttem vele az éjszakát. Bocs, így alakult. Maradt időnk beszélgetni. Nem tévedek azzal a nővel kapcsolatban, akit megdöntök.

– Muszáj emlékeztetned kettőtökre?

– Muszáj. Elnézést kérni jöttem, de másra van szükséged. Állj be a tus alá, térj észhez! Aztán indulás!

– Órákkal ezelőtt dobott megint, a parkolóból jöhettem haza, a lépcsőházba sem engedett be.

– Zaklatott volt. Szerinted hogy érezte magát, amikor a lepedőm után te vártad a nappaliban? Hány éve bízunk egymásban? Hallgass rám!

– Hogy jutok be? Felhívom előtte, hogy légyszi, gurítsd elém a vörös szőnyeget?

– Kitalálod. Nehogy én magyarázzam el neked! Egy kamasz srác összehozná a fedősztorit.”

‡

– Dokinak meséltem rólad, ő tud egyedül a kényszerről, a zsarolásról, valakivel beszélnem kellett, miután magamra maradtam. Nem mondtam a nevedet sem, megszegtem volna ígéretemet, hogy kettőnk titka a nálam töltött időd. Ki gondolta, hogy egymásba botlotok? Vis maior volt, Viki! Bocsáss meg neki és nekem is!

– Rólad volt szó Gábornál, minden barátod tud a szakításunkról.

– Lerítt rólam a hiányod, ez tagadhatatlan. De a többiek nem ismerik részleteket.

– Mi volt a hajnal négyórás történet, amin szórakoztak?

– Nem voltam ott, később érkeztem. Nem tudom, miről volt szó.

– Amikor Gézánál kukát borogattál.

– Jahh! Géza szülinapi buliján volt, még nem ismertelek, következő héten kerestem fel apádat az irodájában. Nyolckor indultam Zalába, lementem a térképről, muszáj, ha egy kiemelt ügyfélhez akkor vonulnak ki a nyomozók. Két órát töltöttem ott, elmúlt éjfél, mire végeztem, aztán jöttem vissza. Borzalmasan kimerült voltam, kikapcsolódni akartam, és utána aludni. Van még kérdésed, vagy ölelhetlek végre? – Zsolt csókja, a csókunk végtelen volt.

– Mit csinálsz?

– Engedd! – Gömbölyűvé rándult a testem, miközben lágyan becsúsztatta a gésagolyót. –Ha nem tetszett valami a nőnek, elengedtem, jött a következő. De neked nem volt választásod, meg kellett mindent tenned, amire kértelek, és szófogadó voltál. Tőled tanultam, igénylem az engedelmességet. Amilyenné válsz, amikor hatalmam van feletted. Korlátlanul kiszolgáltatott leszel, a sebezhető nőre kell a leggyengédebben vigyázni. – Meghitt volt a csókja. Vágytam a békés ölelésre, amibe burkolt, ugyanakkor tudtam, most bármit kérne, megkapná.

A helyzetünk tökéletesen tükrözte kapcsolatunkat, mellkasomon ülve legyűrt az erejével, alulról láthattam, amint rám tornyosul, aprónak tűnő számba tette makkját, csupán a makkot, ahogy tanította a lakásában. A védőhálót vesztett zuhanást követőn elernyedtem a lepedőn, miután lenyeltem az ondóját. Ki fog belőlem préselni minden gyönyört, amire szüksége van, és én boldogan fogom neki megadni. Ilyen a szerelem? Vagy ez valami más?

– Őrizz minket, édes Kicsikém! – mondta, miközben tapintatosan megszabadított a gésagolyótól. Visszatért tudatomba az ügyvédnő. – Édes a tudathasadásod! – Mosolygott fogva tartóm és biztonságom.


A FOLYTATÁSHOZ  KATTINTS A "RÉGEBBI BEJEGYZÉSEKRE" !