Benyomásoktól túlcsorduló hét múlott el: szájmágia, a hír a kutya befogadásáról, bár Zsolt fog gondoskodni róla, mégsem maradhatok ki belőle. Akaraterőmet összezúzó, ám érzéki tobzódást jelentő csipeszjátéka zaklatott álomhoz vezetett. Arra nem emlékszem, mi kuszálódott össze a fejemben, de zihálva ébredtem, Zsolt kisimultan aludt mellettem. Ujjam elindult a melle felé. Erre nem kelt fel, aztán a nyelvemmel izgattam, mire duzzadt a mellbimbója, megrezzent.
– Abba ne hagyd! Mi a francot művelsz kora reggel? – Tenyere a tarkómat támasztotta arra az esetre, ha abba akarnám hagyni, amit csinálok. Ez persze az agyam egyetlen zugocskájában sem merült fel. Miközben nőtt, növekedett a bimbó, bimbócska, kezem az ágyékát alakította teltté, majd peckessé. – Megváltoztál. Búcsúzz el Vadnai Sándor szégyenlős lányától! – Viszonzásképp az ölemet a szájára vonta, az arca fölé kellett térdelnem. A helyzet, hogy a tenyerén hordoz, szó szerint, gerjesztő gimnasztikai kihívás volt, ha elfáradva rázuhantam volna, megfullad. – Mit nevetsz?
– Elesek. – Tartottam magam, amíg bírtam, ám elgyengültem, vihogni kezdtem.
– Támaszkodj a kezedre! Nem engedlek szabadon! Gyenge nő! Dőlj hátra!
– Baszd meg! – Hátradőltem, és két kinyújtott karomra támaszkodtam. Nemcsak stabilitást adott, hanem lehetőséget is a férfinak, hogy fenekembe markolva az eddiginél szorosabban tapassza ajkát a kínálkozó lábam közére. – A francba! – Nem elégedett meg annyival, amit már ismertem, nyelve becsúszott.
– Nyugi! Nyugi! Ne állj ellen! Az apádnak ezt nem kell tudnia!
– Baszd meg! – Igaza volt, kéjből szőtt hálója tehetetlenné tett saját hormonjaimmal szemben. – Lefektetett, hanyatt dobott, és ujjai hatoltak belém. Lecke Vadnai Sándor lányának. A bujaság feneketlen kútjában zuhantam egyre mélyebbre.
– Mit csinálunk egy hét múlva? – Mi húz felfelé, amikor leértem a bujaság feneketlen kútjának aljára a táncoló, viháncoló orgazmus után? Az idő. Zihálásnyi, lihegésnyi, majd súlytalan lebegésnyi idő után kérdezte.
– Egy hét van addig, ráérünk tervezni.
– Az utolsó hétvégénk lesz, a következőn hazamész. Utazzunk, bújjunk el ketten!
– Már megbeszéltük, nem akarom, hogy bárki veled lásson, bárkivel összefussunk.
– Meg sem állunk Szlovéniáig. Kérlek, Viki! Engedd meg, hogy így búcsúzzam, így köszönjek el!
– Hova mennénk? – Én is unom a bezártságot, az ötlete megoldja a lakásához kötöttség problémáját. Így is, úgy is vele töltöm azokat a napokat, és már nem idegen, az ijesztő kan, zsarolása szexbarátsággá szelídült. A díványon irányító, domináns férfi, lakótársként kiegyensúlyozott és kiszámítható partner. A last minute időpont miatt három szállodát javasolt, a másodikban volt szabad szoba.
Brúnót Zsolt barátja kora este hozta meg, én addig sétálni mentem, így őriztük az inkognitómat. Azt hittem, felfordulásra fogok visszatérni, Zsolt próbálja magához édesgetni a kutyát, amellyel csak hébe-hóba találkozik. Nem csengettem, a kulcsommal nyitottam ajtót, Brúnó nem felállt, hanem feltápászkodott a párnájáról, amelynek helyét Zsolt a nappali átmenő forgalomtól mentes sarkában jelölte ki. A dolgozószoba ajtaja tárva-nyitva volt.
– Szia! – Első lelkesedésemben lehajoltam volna az állathoz.
– Várj! Várd meg, amíg ő köszön neked, még nem ismer. – Zsolt a dolgozó küszöbén állt, leplezetlen kíváncsisággal figyelte ismerkedésünket.
– Simán beengedett!
– Persze, nem az ő területe, és én meg se rezdültem, amikor jöttél. Természetes nyugalmat érzékelt, ő sem izgatta magát.
– Mikor simogathatom meg?
– Most. Te adsz majd enni neki. – Brúnó megtette a kötelező tiszteletköröket a lábam körül, elraktározta a szagmintámat. Vacsorája corn flakesben panírozott tarja volt, Zsolt az állatot kényeztető kislánynak járó, elnéző apai türelemmel fogadta azt is, amikor sertésbőrből készült csont alakú játékkal feldúltuk a nappali csendjét, rendjét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése