Zsolt egy órája ment el, először vagyok egyedül a lakásában, a héten nem jön a bejárónője. A filmsorozat nem csak időtöltés, szinte előjáték, amikor tudod, hogy előbb-utóbb valaminek történnie kell.
– Cssíí! Ne csinálj semmit! – A film után nem várakoztatott tovább. Megcsókolt, az mégsem csók volt, édes, kegyetlen ajakjáték. Az alsó ajkamat a szájába zárta, ez kevés volt neki, a nyelvével cirógatta, aztán a felső ajkam vette kezelésbe. Nem tett többet, pusztán ennyit, felváltva. Amikor ledöntött a kanapéra, már nem álltam ellen, azt akartam, ne hagyja abba. – Naponta foglak megdugni, és egyszer sem lesz erőszak! – Ruhátlan mellkasa hozzám simult, nyelve gyengéd volt. – Érzed, mit teszel velem? De megvárlak! – Nemcsak a mellkasa, hanem az ágyéka is hozzám nyomódott, teljes erejével üzente meg a jövőnket. Édes csábítás volt, ellazított, megnyugtatott, ugyanakkor megijesztett. Ráléptem arra az útra, amelynek végén ott a válasz, miként tesz magáévá úgy, hogy „nem lesz erőszak”. Menekülni nem tudok, ide kényszerít apám múltja.
Este ismét ránk borult a koromsötét. Van annál nyomasztóbb, hogy muszájból alszol egy férfi ágyában? Amikor hátat fordítva várod a hajnalt, közben arra a zsibbadásra vágysz, a bizsergésre a szádon, amelyet órákkal korábban kaptál tőle.
– Fordulj felém!! – Basszus! Nem kért, ahogy előző este, hanem utasított! Nem hallgathatok parancsszóra!
A nyelvét akartam, bele akartam fúrni ujjaimat mellkasának szőrszálai közé, érezni akartam a dagadó farkát, a vágyat, amelyet én szítottam fel. Eleget tettem a parancsnak. Nem történt több, mint a kanapén a film után.
– Jó éjt! Pihend ki magad! – köszönt el éjszakára. Nem fordultam el, amikor elszakadtunk egymástól. Az álom adta tudatvesztés sem váratott magára. Úgy ébredtem, ahogy elszunnyadtam: Zsolt az ajkaimmal játszott. Még utoljára megcsókolt, mielőtt dolgozni indult.
Egy órája ment el, reggelizni kellene, ám akkor lenyelném a csókja nyomait is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése