A hálószobában egyenletes szuszogás hallatszott, akárcsak amikor kimentem, de Zsolt akkor sem aludt. Hogy lehet ilyen koromsötét? A hátamon feküdtem, a fejem felett a plafonnak kell lennie, de látni nem látom. Aztán oldalra fordultam, háttal a férfinak. Már a második éjszakát virrasztottam át. Az én hálómba utcai lámpák szűrődnek be, Zsolté a kertre néz, a város, a szemben lévő pesti Duna-part fényeit látnám az ablakon, ha a fák nem takarnák el.
– Nem foglak megerőszakolni! – Felkapcsolta az olvasólámpáját. – Fordulj felém! – Megtettem, amire kért. – A világoskék szempár, amelyhez hasonlót havonta látok az irodámban és a barátnőim barátai között, próbálta alátámasztani a szavait. Ezen igyekezett egész nap, feloldani, de legalább kisebbíteni azt a sajgó érzést a gyomromban. – Nem azt mondom, hogy nem duglak meg, azt mondom, nem lesz erőszak. Próbálj aludni! Holnap nyugodtan beírhatod a naplódba, amit ígértem. – Lekapcsolta a lámpát, és valóban álomba merült. Hajnal ötkor készítettem magamnak az első szendvicset a konyhában.
Ezután mégis elszunnyadtam, a két éber éjszaka megtette a hatását. Tizenegy előtt ébredtem. Zsolt az íróasztalánál dolgozott, az ajtót nyitva hagyta, a reggeli terítéke az étkezőasztalon várt. Kávéval ült le velem szemben, amíg ettem, ugyanúgy fesztelen vendéglátóként viselkedett, mint tegnap. Utána megemlítette, hogy ő is későn ébredt, ezért későn fog ebédelni. Egyértelmű utasítás volt, elmehettem bevásárolni. A környék plázáit, szupermarketjeit hírből ismertem, a közlekedésben csupán a főutakat, Pestre indultam, át az Erzsébet hídon.
Hideg előételként spenótos rétest próbáltam ki Zsolton, a zöldborsólevest cékla színesítette, tejfölös tokány teljes kiőrlésű tésztával zárta a késői ebédet. Zsolt tétovázás nélkül jött velem a gasztroutazásra. Egyetlen dolgon akadt fent, a konyhapulton összegyűjtött számlákon.
– Vendég vagy, én látlak vendégül. Többet nem akarok erről beszélni! – Látványosan, olvasás nélkül tépte szét és dobta el a blokkokat.
A második napot töltöttük együtt, a jelenlétében nem találnék ijesztőt, kedélyes lakótárs lehetne. Most az aktáival foglalkozik, arra kért, várjak egy órát, utána folytatjuk a filmsorozat nézését. Ma már volt néhány óra, amikor a zsigereim békésen pihentek, a bevásárlás és a főzés alatt elfelejtettem, hogy este Pápai Zsolt lepedőjére fekszem, ahol nem tudom, mi vár rám.
Amíg ő vallomásokat olvas vagy védőbeszédet fogalmaz, én a naplómat írom, és arra emlékezem, a „kedélyes lakótárs” hogyan kényszerített maga mellé. „Nem erőszakollak meg.” Akkor mit tesz? A divatos, ám nem szokatlan borostája ugyan érdektelen, a ruhátlan mellkasa meggyőzött arról, vonzó pasi. Más nőknek, akiket tánc közben, bulikon szédít el, biztosan bejön. Csakhogy kizárt, hogy széttegyem a lábam apám zsarolójának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése