Kedves Naplóm!

Önként börtönbe vonulok apám miatt, a családom érdekében. Foglyul ejt lakásában egy vadidegen férfi. Bármi történik velem, nincs, akivel megoszthatnám, csak neked mondhatom el, írhatom le, kedves naplóm.

Hogyan kezdődött? Mikor? Egy hónapja. Illetve évekkel ezelőtt, amikor apám hozott egy meggondolatlan döntést.

A bőröndjeim becsomagolva, börtönőröm reggel tízkor vár a lakásánál. Talán át kellene már most mennem, mivel le sem bírom hunyni a szemem. Hajnal három óra van. A kezem nem fáradt, pedig reggel óta remeg, az elázott papír zsebkendőket kidobtam, elfogytak a könnyeim.

Prológus

Apa háromszor járt az irodámban. Először amikor kiválasztottam, hol szeretnék dolgozni. Másodszor a megnyitást megelőző napon, első ügyfeleim megérkezése előtt ellenőrizte a bútorzatot. Fizikailag, földrajzilag szeparáltan, azaz egyedül dolgozhattam, de szakvizsgáig hivatalosan a Marsupium Iroda gyakornoka maradtam. Korai önállósodás? Talán. Türelmetlenül vártam, apa biztatott és támogatott. Kellett hozzá, hogy Kordás Tibor, a Marsupium vezetője személyesen ismert, és apa garantálta, hogy megtéríti, ha kárt okozok.

A helyszín kiválasztásával apa tökéletesen egyetértett, sétálva tíz perc alatt érek a bírósági negyedhez, metróval két megálló. Az iroda megvásárlása fedezet hiányában szóba sem jöhetett, másfelől az irodaház biztonsági szolgáltatásai, a belépőket ellenőrző recepció, az őrök mindenkinek hasznosak, egy kezdő, fiatal ügyvédnőnek különösen. Apa és a biztonság… Anya maga volt a gondoskodás, maximális odafigyelést és végtelen meséket kaptam tőle. Türelmesen végighallgatta a barátságokról és azok megszakadásáról szóló történeteket, ilyenkor takarékra vette a gulyásleves vagy a lecsó alatt a gázt, amíg csacsogtam, így kizárólag rám tudott figyelni. Ez anya. Apa a biztonság, a féltés. A művelődési háztól, ahova balettozni jártam, hazáig át sem kellett szállni a busszal, mégis értem jött kocsival, amikor sötétedés után lett vége az órának. A lányok együtt sétáltak haza, kibeszélték nemcsak a tanárokat, a fiúkat, hanem bárkit, aki nem volt velük. Hat év után inkább befejeztem a balettet, mint eltűrjem, hogy apa nevetségessé tegyen a babusgatásával. Apa ebbe beletörődött, ahelyett, hogy felhagyott volna az örökös kísérgetéssel. Azt mondta, veszélyes az út. Mi veszélyes, amikor öten-hatan voltunk együtt? A fák árnyéka? A sarki virágboltnál lebzselő fiúk? Talán ő sem tudta a választ, mégis elveszítettem a vitát vele szemben.

Második látogatása az irodámban ismét vitával végződött volna, ha van beleszólása a berendezésbe. Juhar-, tölgy-, bükk- vagy cseresznyeszínekre számított egy ügyvédi irodában, ám a lila árnyalatai az orgonaszíntől az indigóig átütötték a tűrésküszöbét, még úgy is, hogy ködszürke író- és tárgyalóasztallal, ködszürke szekrényajtókkal igyekeztem komolyságot adni a szobának, ahol legalább annyi időt töltök, mint a lakásomban.

Harmadszor a munkahelyemre nem az apa jött a lányához, hanem a bíró az ügyvédhez. Hivatalos megbeszélés volt, amelyről pusztán ketten tudhattunk. Harmadik típusú találkozás, olyan, ami sosem történik meg a földlakók életében.

– Emlékszel az Amicus Curiae-díjkiosztást követő gálaestre, ahova anyával mentünk? Nagyjából egy éve volt.

– Persze, azóta sem voltunk együtt sehol. Újra megrendezik?

– Emlékszel a védőügyvédre, akivel táncoltál?

– Öt vagy hat pasival táncoltam, és egyiket sem ismerném meg. Nem tudom, melyik volt a védőügyvéd.

– Te leültél pihenni az asztalhoz. Ő megígérte, hogy visszajön éjfél után, de Kordás Tibi mondta neki, hogy felesleges. Ennek ellenére ismét felkért.

– Akivel összevitatkoztatok? Miért kellett az a vita? Miért nem volt elég egy egyszerű nem? Akkor sem értettem.

– Igéző nő lettél, Viki! Vigyáznom kellene rád. Én sem tudtam, ki ez a férfi, Tibi mesélt róla azon az estén. Még a védőügyvédek csődöre sem teheti meg, hogy „egy a tucatból” nőként bánik veled. Ezt próbáltam megértetni Pápai Zsolttal.

– Neki is ezt mondtad, hogy csődör, a szomszéd asztalokig hallatszott.

– Nem akartam, hogy egy ilyen alak legyen a közeledben. Durvábbat mondtam neki, azt, hogy bika, valóban kicsit hangosan. Szóval Pápai Zsolt ma járt az irodámban. A magánnyomozói a múltamban vájkálnak. – Van arra szó, amikor az, aki a biztonságot jelenti az életedben, összetörten ül előtted, és láthatóan retteg? Erre nincsen szó. Némán végighallgatod, miközben rád is átragad a rettegés. – Te már megszülettél, anya Balázzsal volt várandós. A három szoba szűkös volt, pázsitot, zöld füvet, gyepet, hintát, csúszdát, homokozót szeretett volna nektek. Futott a szekér, csoportvezető lettem, hitelt vehettem fel, megvehettem a házat, amelyben most lakunk. Megszületett Balázs, Dénes iskolába járt, nem fértek be a gyerekülések, kellett a tágasabb kocsi. Nem akartam semmit megtagadni tőletek, pénzre volt szükségünk.

– Mit csináltál, apa? – A torkodat maró sav égeti, kiszakad ez a három szó, amikor rádöbbensz, hogy példaképed, a bíró apád nem feddhetetlen.

– Loviztam, bennfentes tanácsok segítségével. Utazni is akartam, világot látni veletek. Aztán a belső emberem meghalt, kisodródott az autópályán egy kanyarban, legalábbis ezt írták a rendőrségi aktába, amikor lezárták. Adósságaim lettek, ami csak tetézte a bajt. Vagyonmegosztási, kártérítési ügyekben kerestek meg, négy ügyvéd pereiben segítettem. Egyikük alzheimeres, egy dolgozik még, ketten meghaltak.

– A vagyonmegosztáskor gyerekek is szoktak lenni. Hány per volt, apa? Miért mondod ezt el? Miért most? Mi köze ehhez Pápai Zsoltnak? – Egykor szűkös volt a háromszobás lakás, most a saját irodám falai dőltek rám.

– Kiderítette a részleteket. Talán neked nem kéne tudnod, talán nemet kellene mondanom a zsarolására. De akkor anyád elveszíti a családi fészket, ahol minden szőnyeget, csillárt ő választott, ahol én ütöttem a szögeket a falba a fényképeitekhez. Balázs esetleg elmehet kollégiumba, de bezáródnak előttünk a lehetőségek, amelyeket a kapcsolataim tartanak nyitva. – A megsemmisítő fenyegetés a legérzékenyebb ponton ér: a család biztonsága kerül veszélybe.

– Mit akar Pápai Zsolt?

– Egy héten belül keresd meg az irodájában! Különben elkezdi kiszivárogtatni, amit megtudott.

Apám átadta a hadüzenetet, amelyet ő hozott a fejemre.

Zsolt nem állt szóba velem a titkárnőkön keresztül. Edit hozta a hírt, hogy azt kéri – így, „azt kéri”, nem ragaszkodik hozzá, nem elvárja, hanem kéri. Merő formalitás –, személyesen hívjam fel. Azt üzente, apámnak megadta a telefonszámát.

A beszélgetés olyan volt, mint bármelyik kollégával, semleges, rideg időpont-egyeztetés.

– Vadnai Viki vagyok! – Beléptem az irodájába, bemutatkoztam a titkárnőnek. Zsolt ajtaja nyitva volt. Valóban nem emlékeztem rá, csak arra, hogy apa fülsértően osztotta ki azon az estén a fejem felett, a hátam mögött. Most sem akartam látni a férfit, pusztán arra vágytam, apámat ne hozzam szégyenletes helyzetbe.

– Pontos vagy! – Egyszerre értünk az ajtóhoz. Ő az íróasztala mellől jött elém, én az előtérből érkeztem. Ezzel az ügyvédi irodával elégedett lenne az apám. A bőrkanapék, az antikolt könyvszekrények és a restaurált íróasztal tekintélyről, pénzről és sikerről árulkodik. A fekete dombornyomású marhabőr ügyvédi táskáját nyitva hagyta az egyik széken. A márkajelzés nem hagy kétséget, a Dionigi táskát kizárt, hogy az ebay-en vette, egyedi rendelés, vagy kiutazott érte Itáliába. A bélése is bőr, hirdeti a tárgyalótermi, ügyészeken aratott diadalait. Nem csak azért nem emlékeztem Zsoltra, mert elfordultam, amíg apám cirkuszolt. Lehetne egy férfi a szupermarketben a szomszédos sorból, azokat is megnézem, amíg várom, hogy sorra kerüljek, ám már a parkolóban sem ismerem meg őket. Kordás Tibor nem keverte össze valakivel? Pápai Zsolt mint Casanova? Nőcsábász? Csődör? Ez a pasi? Négy férfiból egy ugyanilyen ápolt borostát visel, és ilyen világoskék szempárt is havonta látok. Pár évvel végezhetett előttem az egyetemen, öt évnél nem többel, az biztos. – Foglalj helyet! – Mutatott a bőrkanapéra. – Tünde, kapucsínót kérünk három cukorral, én citrusos teát! – szólt a titkárnőjének, utána bezárta az ajtót.

– Honnan tudod a kapucsínót? – A dühös hallgatást megtörte a meglepetés. Tánc közben biztos nem a három cukorról beszélgettünk.

– Tekintsd névjegynek! Ha apád múltját kiderítem, akkor a te jelenedet is. – Miközben fél perc alatt megmutatta, mire képesek a nyomozói, kitett elém egy A4-es borítékot a dohányzóasztalra. – Fél órát táncoltunk, hívogatóbb voltál annál, hogy lemondjak rólad. Köszönettel tartozom apádnak, aki hozott egy döntést. – Velem szemben ülve kezdte el magyarázni, miért kellett az irodájába jönnöm. – Bontsd ki a borítékot!

– Mit akarsz? – Felesleges lett volna kibontanom, apám múltja állt benne azzal az alapossággal felderítve, amelynek köszönhetően azt is tudja, hogy az édes kapucsínót szeretem.

– Téged. Egy hónapra hozzám költözöl. Dönthetsz, január vagy február legyen!

– Miért csinálod, Zsolt? Miért zsarolsz? Egy nyugdíjas, védtelen embert és a családját támadod.

– Két okom van. Bárhogy szidhatott volna apád, tökfilkó, nőcsábász, szívtipró, azonban a bikát nem tűröm! Akkor sem, ha csendben, négyszemközt mondja. És ami a fontosabb, olyan lánya van, akire rárepülnék. Apád múltja csupán eszköz. Így van ez évezredek óta, „az atyák esznek egrest, és a fiak foga vásik bele” _(Ezékiel). Olvastad Blocktól Az apák bűneit? Nem lenne esélyem nálad, első este nem hagynád magad megfektetni, a második randit lemondanád valamilyen ürüggyel, mert addigra utánanéznél, ki vagyok. Egy hónap! Hogy megvédd az apádat, az egzisztenciátokat, a családodat és magadat. Ha közkinccsé teszem a boríték tartalmát, Vadnai Sándort hatalommal való visszaéléssel vádolják majd, nem is szólva a kártérítésekről az elsikált ügyek miatt. Sajnos akármilyen jól felkészült ügyvéd vagy, csak a korrupt bíró lánya leszel.

– Már minden ügy elévült.

– Marhaság! Egyenként talán, de folytatólagosan, bűnszövetkezetben nem. Védőügyvéd vagyok, kolléganő! Tudom, hogy kell megírni egy olyan feljelentést, ami megáll az ügyészség előtt. Azt felejtsd el, hogy elhallgatják az ügyet, védve a bírákat, a bíróság hitelét! A bulvárlapok címlapjai lesznek a biztosítékaim. Értesz engem?

– Igen. – Ebbe az egy szóba száz tonna aggodalom vegyült. – Vadállat vagy. Mennyi ideig gondolkodhatok?

– Nem vadállat, ragadozó, azt mondják rólam. Min gondolkodnál? Hogy január vagy február, ezen? Máson felesleges. Vadnai Sándor lánya a legértékesebb trófeám lesz. – A volt főnököm nem tévedett, a gátlástalan alfahím és az agresszív ügyvéd kéz a kézben mutatkozott be.

1.nap éjfél előtt, még mindig vasárnap

Zsolt már tud rólad, naplócskám!

– Mit írsz a konyhában? – Zsolt a hálószobából jött ki. Azt hittem, alszik.

– Egy szerződéshez jegyzetelek.

– Azt mondtad, egy hétig szabadságon vagy. Mutasd meg, légy szíves! Abból élek, hogy tudjam, mikor hazudnak a szemembe! – Átnyújtottalak neki, nem volt más választásom. Kivette az egyetlen dolgot a kezemből, amely a valódi életemhez kötött. Sírva fakadtam. – Ezt éjjel kezdted. A kamaszkorit látták a szüleid? Hol őrzöd?

– Nincs másik. Ott hagyattál velem mindent! Kényszerítettél, hogy idejöjjek, legalább ezt engedd meg nekem, kérlek! Ez az egy, amit kérek! Kapaszkodnom kell valamibe, ami arra emlékeztet, hogy egyszer vége lesz. – Most zuhantam a kétségbeesés legmélyebb szakadékába, amióta apám az irodámban járt. Amikor már semmivel nem bírtam magam meggyőzni, hogy idejöjjek, az anyám jutott eszembe. Arra gondoltam, őt meg kell védenem. Ha Zsolt a naplómat is elvette volna, akkor hiába minden, feladom.

– Nem viheted ki a lakásból! Leteheted bárhova, nem nézek bele, de el nem viheted! Fejezd be, amit írsz! Aztán várlak az ágyban!

– Azt hittem, alszol. – A napló marad! Drága anyukám, nem kell szembesülnöd apa bűneivel.

– Vártalak, azt gondoltam, iszol valamit, aztán visszajössz. Írd le, amit szeretnél! Aztán gyere! – Zsolt magamra hagyott.

Így szerzett rólad tudomást tíz perce. Lássuk, mi történt velem ma!

Korán érkeztem a budai társasházba, késni nem akartam, kiszámíthatatlan, mennyi ideig tart az út. Zsolt a parkolónál várta, hogy beguruljak a kapuból. A pincegarázsban egy lakáshoz egy parkolóhely tartozik, nem bővítették amikor a villában kialakították a társasházi lakásokat. Helyette az épület mellé építettek fedett beállóhelyeket, az egyikre fel volt festve Zsolt lakásának száma. Előre gondoskodott egy hónapra a parkolóhelyemről.

Az irodában hivatalos öltönyt viselt, most dzsoggingban volt, pólót nem vett fel, csupán egy dzsekit kapott magára, amelyet nem cipzározott össze. Nem fázott csaknem félmeztelenül. Gyűlölöm azért, amit velem tesz, vak mégsem vagyok, hódító felsőtestet nem fedett el.

– Könnyen idetaláltál? – Előzékenyen kinyitotta a kocsim ajtaját. – Mennyi csomagod van? Nézzük meg! – Visszatért a rémület, amely elinduláskor szállt meg, miközben kipakolt a csomagtartóból. – Felviszem őket! – Ködös agyamon keresztül kezdett derengeni, hogy egy másik Pápai Zsoltot látok. Nyoma sem volt az agressziónak, a gátlástalanságnak. Udvarias házigazdává vált, aki vendége kényelmét kereste. A bőröndök két körben kerültek fel, egyhavi ruha és illatszer nem fért el a két kezében egyszerre.

A lakásában kinyitotta a szobák ajtaját, hogy mit hol találok, a bőröndöket a hálószobában tette le. Szekrényeket ürített ki nekem. Kérdésemre elmondta, a saját ruháinak egy részét a dolgozószobájába pakolta át. Befejezte a csomagok felhordását. A nap első programjának szánta, hogy elfoglaljam a helyemet.

Ezután ismerkedtem meg a konyha nyílt és rejtett zugaival. Választási lehetőséget ajánlott, itthon ebédelünk, vagy étterembe megyünk. A menü házhoz szállítása mellett döntöttem, a lakásában nem botolhattak belénk Zsolt trófeáit számláló cimborái. Ebéd alatt elmondta a szabályokat. Megkaptam a lakás kulcsát, és adott egy bankkártyát. Nem csak az ágyába vár, többet követel, mint egy ágyastól. A bejárónője hetente kétszer takarít, főzni nem fog a hónap alatt. Zsolt hétvégén elvárja, hogy főzzek, hét közben kétszer. Nem vagyok bezárva, de háromig haza kell érnem. Addig az irodámba is bemehetek, vagy ahova szeretnék.

– Egy hétig szabadságon vagyok, nem tudtam, mit akarsz tőlem. – Szabaddá tettem magam egy hétre, fogalmam sem volt, mi történik velem.

– Kedves. Körültekintő vagy. Nekem csak hétfőn nem kell bemennem, utána folytatom a tárgyalásokat.

– Mit főzhetek? Mondhatnál valamit, mit szeretsz, mit utálsz.

– Nem válogatok. Változatos legyen!

A beszélgetések olyanok voltak, mint amikor az idegenvezetővel egyezteted a programot, csak az életem lett a program. Akár baráti csevej is lehetett volna, ha a gyomrom helyén nem egy szikla lett volna. Erről felesleges többet írnom, úgy hozzám tartozik, mint egy testrész, mint az ujjaim vagy a szempillám. Ha kezem van, akkor ujjaim is vannak, ha szemem van, akkor szempillám is van, ha gyomrom van, akkor a szikla is ott van a kényszerű fogság miatt.

Zsolt nemhogy nem rohant le, nem is közeledett, hanem ismerkedett. Arról kérdezett, melyik suliban tanultam, mennyi idősek a testvéreim, hol laknak a barátnőim. Az „egykori pasik” témát nem említette. Délután egy baltimore-i kábítószeres gyilkosságokat felderítő krimisorozat első évadát kezdtük nézni. Az ő ötlete volt, öt évad van előkészítve az itt-tartózkodásom idejére. Vacsorára nyilvánvalóvá vált, igyekszik figyelmes házigazda lenni, a lehetőségekhez mérten meg akar nyugtatni.

A feltételeit, az elvárásait ismertette, a hálószobáról egy névelőnyit nem szólt. Ki merne rákérdezni? Én nem. Nem a kanapén tervezte az éjszakáit, nem költözött ki a dolgozószobába. Kérésbe csomagolt utasítására együtt húztuk fel az ágyneműt a franciaágy párnáira, plédjeire. Természetesen a ruháim is a hálóban voltak. Szó nélkül tette egyértelművé, a konyhán kívül hol a helyem, hová vár a lakásában. Most visszamegyek, leginkább visszasomfordálok az első éjszakára az ágyába, ahonnan egyórányi forgolódás után szöktem ki. Tévedtem, amikor azt hittem, elaludt. 

2.nap este nyolc körül, hétfő

A hálószobában egyenletes szuszogás hallatszott, akárcsak amikor kimentem, de Zsolt akkor sem aludt. Hogy lehet ilyen koromsötét? A hátamon feküdtem, a fejem felett a plafonnak kell lennie, de látni nem látom. Aztán oldalra fordultam, háttal a férfinak. Már a második éjszakát virrasztottam át. Az én hálómba utcai lámpák szűrődnek be, Zsolté a kertre néz, a város, a szemben lévő pesti Duna-part fényeit látnám az ablakon, ha a fák nem takarnák el.

– Nem foglak megerőszakolni! – Felkapcsolta az olvasólámpáját. – Fordulj felém! –  Megtettem, amire kért. – A világoskék szempár, amelyhez hasonlót havonta látok az irodámban és a barátnőim barátai között, próbálta alátámasztani a szavait. Ezen igyekezett egész nap, feloldani, de legalább kisebbíteni azt a sajgó érzést a gyomromban. – Nem azt mondom, hogy nem duglak meg, azt mondom, nem lesz erőszak. Próbálj aludni! Holnap nyugodtan beírhatod a naplódba, amit ígértem. – Lekapcsolta a lámpát, és valóban álomba merült. Hajnal ötkor készítettem magamnak az első szendvicset a konyhában.

Ezután mégis elszunnyadtam, a két éber éjszaka megtette a hatását. Tizenegy előtt ébredtem. Zsolt az íróasztalánál dolgozott, az ajtót nyitva hagyta, a reggeli terítéke az étkezőasztalon várt. Kávéval ült le velem szemben, amíg ettem, ugyanúgy fesztelen vendéglátóként viselkedett, mint tegnap. Utána megemlítette, hogy ő is későn ébredt, ezért későn fog ebédelni. Egyértelmű utasítás volt, elmehettem bevásárolni. A környék plázáit, szupermarketjeit hírből ismertem, a közlekedésben csupán a főutakat, Pestre indultam, át az Erzsébet hídon.

Hideg előételként spenótos rétest próbáltam ki Zsolton, a zöldborsólevest cékla színesítette, tejfölös tokány teljes kiőrlésű tésztával zárta a késői ebédet. Zsolt tétovázás nélkül jött velem a gasztroutazásra. Egyetlen dolgon akadt fent, a konyhapulton összegyűjtött számlákon.

– Vendég vagy, én látlak vendégül. Többet nem akarok erről beszélni! – Látványosan, olvasás nélkül tépte szét és dobta el a blokkokat.

A második napot töltöttük együtt, a jelenlétében nem találnék ijesztőt, kedélyes lakótárs lehetne. Most az aktáival foglalkozik, arra kért, várjak egy órát, utána folytatjuk a filmsorozat nézését. Ma már volt néhány óra, amikor a zsigereim békésen pihentek, a bevásárlás és a főzés alatt elfelejtettem, hogy este Pápai Zsolt lepedőjére fekszem, ahol nem tudom, mi vár rám.

Amíg ő vallomásokat olvas vagy védőbeszédet fogalmaz, én a naplómat írom, és arra emlékezem, a „kedélyes lakótárs” hogyan kényszerített maga mellé. „Nem erőszakollak meg.” Akkor mit tesz? A divatos, ám nem szokatlan borostája ugyan érdektelen, a ruhátlan mellkasa meggyőzött arról, vonzó pasi. Más nőknek, akiket tánc közben, bulikon szédít el, biztosan bejön. Csakhogy kizárt, hogy széttegyem a lábam apám zsarolójának. 

3.nap reggel kilenc óra, kedd

Zsolt egy órája ment el, először vagyok egyedül a lakásában, a héten nem jön a bejárónője. A filmsorozat nem csak időtöltés, szinte előjáték, amikor tudod, hogy előbb-utóbb valaminek történnie kell.

– Cssíí! Ne csinálj semmit! – A film után nem várakoztatott tovább. Megcsókolt, az mégsem csók volt, édes, kegyetlen ajakjáték. Az alsó ajkamat a szájába zárta, ez kevés volt neki, a nyelvével cirógatta, aztán a felső ajkam vette kezelésbe. Nem tett többet, pusztán ennyit, felváltva. Amikor ledöntött a kanapéra, már nem álltam ellen, azt akartam, ne hagyja abba. – Naponta foglak megdugni, és egyszer sem lesz erőszak! – Ruhátlan mellkasa hozzám simult, nyelve gyengéd volt. – Érzed, mit teszel velem? De megvárlak! – Nemcsak a mellkasa, hanem az ágyéka is hozzám nyomódott, teljes erejével üzente meg a jövőnket. Édes csábítás volt, ellazított, megnyugtatott, ugyanakkor megijesztett. Ráléptem arra az útra, amelynek végén ott a válasz, miként tesz magáévá úgy, hogy „nem lesz erőszak”. Menekülni nem tudok, ide kényszerít apám múltja.

Este ismét ránk borult a koromsötét. Van annál nyomasztóbb, hogy muszájból alszol egy férfi ágyában? Amikor hátat fordítva várod a hajnalt, közben arra a zsibbadásra vágysz, a bizsergésre a szádon, amelyet órákkal korábban kaptál tőle.

– Fordulj felém!! – Basszus! Nem kért, ahogy előző este, hanem utasított! Nem hallgathatok parancsszóra!

A nyelvét akartam, bele akartam fúrni ujjaimat mellkasának szőrszálai közé, érezni akartam a dagadó farkát, a vágyat, amelyet én szítottam fel. Eleget tettem a parancsnak. Nem történt több, mint a kanapén a film után.

– Jó éjt! Pihend ki magad! – köszönt el éjszakára. Nem fordultam el, amikor elszakadtunk egymástól. Az álom adta tudatvesztés sem váratott magára. Úgy ébredtem, ahogy elszunnyadtam: Zsolt az ajkaimmal játszott. Még utoljára megcsókolt, mielőtt dolgozni indult.

Egy órája ment el, reggelizni kellene, ám akkor lenyelném a csókja nyomait is. 

Esti csend

4.nap reggel kilenc óra, szerda

Nem volt erőszak. Háromig szabad vagyok. A múltja nyúlt utánam, apámnak mégis tudnia, látnia kell, a lánya nem egy kannibál markába került. Ebben a hónapba haza nem mehetek, de ma vele ebédelek.

Tegnap este Zsolt nem kapcsolta le az éjjeli lámpát, miközben falta a számat, kék szemét rám szegezte.

– Nézz rám! Ne pillants félre! Csókolni akarlak! – A nyelve beljebb kalandozott, a szám várakozóan nyitva maradt.

– Ssszii! – Fogva tartotta a pillantásomat, és a bugyimba nyúlt. Mi a fenét művelt a csiklómmal? Úgy bizsergett az ujja alatt, mint az ajkam egy napja folyamatosan.

– Lazíts! Fogadd el! Azóta kívánlak, amióta apád eltiltott tőled.

– Dugj már meg! – Túl akartam lenni rajta, megtört az ellenállásom. Legyen meg, amiért Zsolt összezárt minket! Meg kellett történnie annak, amiért gyűlölöm, és aminek beteljesedéséért a hormonjaim üvöltöttek.

– Ne siess! – A francba! Még mindig játszadozott, az ölembe kukkantott a fallosza, majd visszahúzódott, aztán ismét bekukkantott… Így talált rám az első kielégülés, egy tornádó volt. – Baszd meg! Kellesz! – Egyetlen nyársalással érkezett meg a makkja a méhemhez, azt hiszem, csókolóztak az ölem rejtekében. A hangokról, az előtörő üvöltésekről az jutott eszembe, amit apa mondott, hogy Zsolt egy bika. Van olyan, hogy medvebőgés, vagy pusztán szarvasbőgés létezik a párzási időszakban? Valamelyik vagy a kettő keveréke hagyta el a torkát. – Vágyom rád, szépségem! Naponta vágyom rád! Vigyázni fogok, de megkapom, amire szükségem van.

Ebéd után, miután apával beszéltem, vásárolnom kell. Zsolt nem tűri tovább a zárdai hálóingeket, kétségtelen, hogy haragomban a legszolidabbakat tettem a bőröndbe. Az otthoni átsejlő selymek sem lennének megfelelőek, baby-dollt rendelt az ágyába. Felesleges ellenkezni, kétnapi vitát elérhetek, utána úgyis megvenném a csípőmet sem fedő fodrokat

5.nap reggel kilenc óra, csütörtök

Apa tekintete egyszerre volt kérdő és aggódó. Mire számíthatott? Mi a legkevésbé rossz hír ilyenkor, talán hogy nem feküdtünk le? Egy szoknyavadásznál kizárt, hogy ne történjen meg egy hónap alatt. Megerőszakol, vagy én is partner vagyok? A legelkeserítőbb, ha a helyzet ellenére én is vágyom Zsoltra?

– Ne haragudj, Viki! – Általában édesemnek vagy kislányomnak szólít. Pápai zsarolása előtt akkor szólított utoljára Vikinek, amikor polgári jogból utóvizsgáztam. Egy vezető bíró lánya! Nem érdekelte a bukott vizsgát megelőző negyvenfokos lázam se.

– Túl vagyunk rajta, apa! Nem fájt.

– Négy napja vagy nála! Egy hetet sem vártál!

– Le kellett volna kötöznie, vagy kést tartania a nyakamhoz? Hogy mersz kritizálni? Tudnod kell, egyben vagyok, épségben vagyok. Nehogy féltékeny legyél a zsarolóra!

– Vesztessé váltam az irodámban, anélkül, hogy bármit mondott volna.

– Meg kellett volna bíznod bennem, hagyni, hogy táncoljak vele! Esélyt sem adtam volna neki, miután megismerem a múltját, ezt ő maga mondta.

A továbbiakban az asztal mellett a családról beszéltünk, vagy kínos csend volt.

– Tégy meg bármit, csak ne kínlódj a fogságban! – Búcsúzóul a kocsim ajtaját ugyanolyan előzékenyen nyitotta ki, ahogy Zsolt, amikor megérkeztem hozzá.

Később kiválasztottam a baby-dollokat, Zsolt kártyájával fizettem, ehhez ragaszkodott. Bevásároltam a vacsorához is, és vettem egy robotgépet, ez hiányzott a legénykonyhából. Elkészültem a meggyes, avokádós csirkesalátával és a csokoládés linzertortával, mire Zsolt hazaért. A robotgép elemei szerteszét hevertek, épp mosogattam őket, amikor betoppant.

– Bármit megvehetsz, amire szükséged van a konyhában, nem pusztán az alapanyagokat! Nem szeletelek julienne-re, és nem dagasztok tésztát, eddig nem kellett ilyen gép. De nincs nyoma, nem húzták le a kártyámról. Azt hittem, ezt már megbeszéltük!

Zsolt elégedetlenségét, amiért nem az ő pénzét költöttem, komolyabban vettem, mint apám feddését a korainak nevezett szex miatt. Nem hagyott időt rágódni. A táskáját és a zakóját ledobta a dolgozószobájában. Kiéhezetten jött a konyhába. Szexre volt kiéhezve. Elzárta a vizet, szárazra törölte a kezemet. – Hiányoztál, szépségem! Mondtam, naponta vágyom rád! – Ha egy férfitől „bikás” első alkalmat kapsz, másnap nem kell csábítania, az öled folytatásért kiált. Nem jutottunk be a hálóba, a karfán keresztül döntött le a kanapéra. A párnán feküdtem, megemelte a karfára a csípőm, több volt ez kitárulkozásnál, szajhává tett. Gyors menet volt, Zsoltról csak utána került le az ing. – Kurva jó volt! Maradj így! – Leült, a fejemet a combjára emelte, azt nem engedte, hogy a csípőm megmozdítsam.

– Ne! Zsolt, ne folytasd! – A csiklóm és környéke elzsibbadt kalandozó ujjaitól. Egymás után reptetett el, miközben úgy éreztem magam, mint egy kínálkozó cafka. – Nem akarom, Zsolt!

– Ne hisztizz, miközben élvezel! – Ugyanaz a parancsoló hang tartott kordában, amelyik a második, csókos estén. Megerőszakolta a csiklómat. A sírás küszöbén engedett szabadon. Hálás voltam a szerencsének, hogy apámat lehetőségek szerint megnyugtattam, mielőtt ismét fogollyá váltam. – Fordulj meg! – Újra gondoskodó vendéglátóm szólt. Fejem a combján maradt, bokám az L alakú kanapé párnázott sarkánál pihenhetett. A hálóból hozott egy plédet, amivel betakart.

Zsolt a fürdőszobába ment tusolni, én a konyhában befejeztem a mosogatást, és megterítettem a vacsorához. Törülközővel a csípőjén jött vissza. Kapkodóvá tette mozdulataimat a tehetetlen felháborodás, amiért nem tudtam ellenállni neki.

– Ne csapkodj! Ne duzzogj azért, mert orgazmusaid voltak! – Félelmetesebb volt, mint az apám. Tántoríthatatlanul biztos benne, joga van így beszélni, amiért kielégíti a nőket.

– Nem akartam! Így nem akartam!

– Nem kérdeztem. Sose szégyelld, hogy nő vagy!

– Melyik falra fogod kiakasztani a trófeámat? – Leültünk az asztalhoz vacsorázni.

– Nézz körül, alig van szabad hely a többi között! – Egy absztrakt keretbe foglalt óra és európai városképek törik meg a falak egyhangúságát. – A trófeáimat nem én hirdetem, a nők fecsegnek.

– A nőtől függ?

– Kizárólag. Terjesztheti dicsekedve, lehet dühös vagy szomorú, az eredmény ugyanaz.

– Akár kettőnk között maradhat?

– Hármunk között, apád is tudja. Szexért viszem ágyba a nőket, nem a névsorért, amit Pápai Zsolt neve fémjelez.

„Sose szégyelld, hogy nő vagy!” Zsolt szexleckéje este az ágyban folytatódott. Nem ragadta el a türelmetlenség, a délutáni aktus levezette feszültségét. A csődör, a kiéhezett férfi, a domináns pasi után újabb arcát mutatta meg. Egy figyelmes, játékos szerető szórakoztatott.     – Kacagj még! – Megtalálta csiklandós pontjaimat a nyakamon, a felkarom belső oldalán és persze a talpamon. Ám a zavartalan lepedőgyűrés után, elalvás előtt visszatért domináns énje, a baby-dollt felvehettem, a bugyiját nem. – Akadály nélkül akarok éjszaka eljutni hozzád! Ne kéresd magad az előtt, aki ki-be jár benned!

Nem meztelenül vagy a legmeztelenebb, hanem ha valami, például combodig sem érő fodrok emlékeztetik bőrödet, öledet a textil hiányára, és arra, hogy egy konok férfi tart rabságban.

6.nap délután három óra, péntek

Tegnap délelőtt az irodámban jártam, elhoztam négy szerződést, amelyeket ma reggel készen visszavittem. Edit, a titkárnőm minden egyebet kézben tart. Bevásároltam, most következik a főzés. Ma vörösboros-narancsos kacsamell várja Zsoltot polentával és császármorzsa baracklekvárral. Kacsát Zsolt távollétében süthetek, hétvégére olyan menüt szeretne, amit egyszerű elkészíteni, és kevés időt igényel a konyhában. Miért ilyet kér? Más programot tervez.

Este ő szokott később lefeküdni, de tegnap változtatott ezen. A hálószobából nyíló fürdőben, a kádban lubickoltam, ő az ágyban somolygott, amikor végeztem. Az étkező melletti tusolóban frissült fel.

– Szerinted mit kérek? – nyújtotta felém nevetve a kezét.

– Ne kérd most! Majd a pléd alatt!

– Ne szórakozz, Viki! Hányszor dugtalak meg? Ezt a plédet addig nem kapod meg! – Feltekerte, és az ölébe vette a takarót. A bugyimat várta érte cserébe. Megkapta, én pedig elfedhettem magam. – Nézd, mit teszel velem! Hozzád sem kell érnem. – Kezemet saját takarója alá vezette, ahol tapintható volt a vágya.

– Mióta nem hordasz pizsamát?

– Úgy tíz éve. Miattad vettem fel, vártam, hogy ismét megszabaduljak tőle. Óvatosan! Nem akarok még elsülni! – Az ágyékát simogattam. – Mint amikor egy porhanyós, friss sütit teszel tányérra, úgy érj hozzám! – Nem fallosza mérete volt meglepő, korábbi pasijaimhoz képest egy centi ide vagy oda nem számít. Az arca, a természetessége volt különös, mintha valóban egy rétes receptjéről beszélne. Fejét kissé hátrafeszítette, lassan lélegzett, rám bízta magát. Pápai Zsolt szép volt. Vigyázni akartam rá. – Markold meg, szépségem! Most már kellesz! – Irányított tovább, és a lihegés alapján közeledett a kielégülés felé. Amikor az utolsó ütemeknél nem a szükséges ritmust vettem fel, tenyerével átfogta a kezemet, így segített mindkettőnknek. Végigcsorgott ujjaim között. Ágyékán a bőrápolással annyit törődik, mint az örökké háromnapos borostával az arcán. Csak jelképesen meghagyott intimszőrzeten hevert a tenyerem. Zsolt csukott szemmel visszatérőben volt egy másik dimenzióból. – Töröld meg az ujjaidat! – Éjjeliszekrényéből tiszta frottír kéztörlőt adott. – Te jössz, szépségem!

– Nem!

– Ne gyerekeskedj, Viki! – Térdem felől a derekamig felhajtotta a plédet, így ült mellém. Tolakodó tekintete elől behunytam a szemem. – Kis terpesz! Kicsit nagyobb! Nyisd ki a szemed, ne bújj el! – Nem hagyott elmenekülni. Közelebb volt a masszírozáshoz, mint az izgatáshoz, amit csinált. Elálmosodtam.

– Ne haragudj, álmos vagyok! – Tiszta ciki, a nőfaló csigázna, és én ásítozom, muszáj volt bevallanom.

– Tudom. Relaxálj! – Mi a fene? Ezt akarta?

– Nehh! – Más érintett, nem az ujja. Zsolt a lábam között térdelt, és lehajolt.

– Nyugi! Finom vagy! Csak egy csók! – Valóban annyi volt, visszaült mellém, kihúzta éjjeliszekrénye fiókját.

– Mi ez? – Hűvös volt, amit rám kent.

– Síkosító! Nyugi!

– Ne! – Ujjai nem csak kívül jártak, be is csúsztatta őket.

– Nyugalom! Ne hisztizz már! Picit, hogy szokd!

– Egy hete sem vagyok itt!! – Elrúgtam magamtól, és felugrottam az ágyról.

– A büdös életbe! Taka… Feküdj vissza az ágyra! – Karomnál fogva rántott vissza. – Hisztis tyúk! Számít az idő? A pasid előtt ne szégyenlősködj!

– Nem vagy a pasim!

– Még három hétig igen, én baszlak meg naponta!

Felesleges volt a további küzdelem. Pótolta a síkosítót, de a hüvelyembe nem nyúlt többet. Most sem tudom, mi a francot bámultam kifelé nézve a vaksötét ablakon. Első orgazmusomról pusztán felajzott légzésem árulkodott. A következőnél apró remegések jelezték a férfinak és nekem is, elérte a célját.        

     Reggel az arcomat simogatva ébresztett.

    – Magad sem ismered, egy ciklon vagy. Hétvégén ne kelljen elmennünk itthonról, egyszerű kaját találj ki, úgy vásárolj ma! Nem a konyhában lesz rád szükségem.

Tegnap azt írtam, Zsolt biztos benne, jogokat teremt magának a nők kielégítésével. Jogokat nem érdemel, de szexen túlmutató kényelmet és kényeztetést valóban megkaphatott az áldozataitól, ahogy tőlem is. Miatta néztem végig a piaci csarnok összes baromfiboltját a kacsa kiválasztásakor. Sose várt ilyen figyelmet, a főzés részleteibe nem szól bele, mégis friss, tanyasi kacsamellel szeretném meglepni. Megsütöm ma, mielőtt hazaér, holnap leves és saláta egészíti ki a választékot.

Időtlenség

7.nap délután két óra, szombat

Zsolt alszik. Az első hétvégét töltöm nála, ebéd után álomba ájult. Mellette az ágyban ülve írlak, naplóm.

Tegnap nem lett kész a sült, mire megérkezett. Nem én voltam ügyetlen, ő sietett haza.

– Ínycsiklandozók az illatok! – Lépett be a konyhába. – Mit sütsz?

– Kacsát.

– Kedves tőled. Hiányoztál, szépségem! – A konyhában csókolt meg.

– Odaég a kacsa, ha elvonod a figyelmemet!

– Akkor figyelj rá! Megyek zuhanyozni. – Nemcsak a vonásai voltak felhőtlenek, hanem az egész lénye.

Megterítettem, mire végzett. Az időből, amit a fürdőszobában töltött, az illatokból, amiket magán hordozott, valószínű, hogy arcán és lentebbi testrészein is végzett bőrápolást. Mikor, milyen körülmények között jön rá egy férfi, hogy törülközőben a csípőjén és vizes hajjal ellenállhatatlan? Zsolt tudja magáról.

– Kifogástalan! – Elcsent egy narancsdarabot, miközben húst szeleteltem a tálaláshoz, és csiklandozón belecsókolt a nyakamba. Dzsoggingban ült asztalhoz, vörösbort bontott. – A bor filozófusa még azt mondta az alföldi borokról, korcsmába illenek. Napjainkban bordíjak születnek a régióban, ezt a 2011-es cabernet franc-ot ott palackozták. Lilás tónusa van. – Két-három ujjnyit öntött az öblös pohárba, áttekintett rajta, aztán beleszagolt. – Illatában málna, meggy és némi csoki érződik. Ízében áfonya és málna dominál, keveredve a füstös tölggyel, amit a hordónak köszönhet – aprót kortyolt. Akkor szedte le estebéd végén a tányérokat, evőeszközöket, amikor elfogyott a bora. Az én poharam még nem ürült ki. – Idd meg nyugodtan! Bepakolok a mosogatógépbe. A kacsáért megérdemled. Többet is érdemelsz! – Újra a játékos, pajkos szeretővé vált.

– Ne csiklandozz! – A franciaágyon kuncogtam, még ruhában.

– Dehogynem! – Nem felejtette a két nappal korábban felfedezett nevettetőhelyeket a testemen.

– Hány nő volt?

– Öt év után nem számoltam. Több, mint amiről tudni szeretnél. Reggel óta vágyom rád! – A mókázását legyűrte a vágy, a nyakamat majszolta, falta. Már nem keresett csiklandós pontokat, nyelve nem nyugodott, szorosan tapadt rám, amikor elfordítottam a fejem, követett. – Kívánlak! Vedd le a nadrágom! … Ne, most ne! – Nem érhettem közvetlenül hozzá, nem a kezemtől akart beteljesülni. Hajamba túrva megragadta a fejem, a másikkal a szabadidőnacimat hámozta le. – A bugyit te vedd le! – Nem volt bemelegítő tapogatás, azonnal becsúszott. Igazi körhinta kezdődött ekkor. Behatolt elölről, aztán oldalra fordult, hasra fektetett, megérkezett hátulról, később hátulról-oldalról. Szédítőbben körbeforgatott, mint a szilveszteri kismalacot szokták a nyárson. Minden égtájat, minden irányt alaposan kihasznált, csupán akkor szakadt el tíz másodpercre az ölemtől, ha a lábunk útban volt, azonnal behatolt újra. – Mondtam, hogy egy ciklon vagy!

– Meddig bírod?

– Tovább, mint te. – Megvárta első repülésemet, a másodikkal szárnyalt velem.

Este ismét hamarabb került ágyba, mint én.

– Kérem! – Bugyiban és baby-dollban léptem ki a fürdőből. – Ne gyerekeskedj! Állj ide elém! – Nem elég, hogy az ágynál le kellett vetkőznöm alulról, maga elé hívott. Létezik szemérmes sztriptíztáncosnő? Ha eddig nem volt, itt vagyok én. – Ne kapkodj! Maradjon kicsit a térdednél! – A szemérmes sztriptíztáncosnő arcából kifutott a vér, a kicsapongó pasi hímtagjában összeszaladt. – Feküdj le! – A bugyi a bokámon is túljutott. Végre megkaptam a takarót, amit rögvest félrehajtott rólam. – Finom vagy! – Csütörtök este óta nyilvánvaló, nem védhetem meg kitárt combjaimat a szájával, nyelvével szemben. Ugyanazon a vaksötét ablakon bámultam ki. Nem akartam a folytatást, a kiborulásomat sem akartam újra. Zsolt nem vett tudomást passzív ellenállásomról, a rabja voltam. Felhőtlen volt az ég, láttam néhány csillagot. Két tejútnyi idő után telt be velem, és dugott meg. Megkönnyebbülten aludtam el, önfegyelmem jelesre vizsgázott.

Ma reggel nem hagyott magamra, amíg fel nem ébredtem, zavarni sem zavart, fülhallgatóval nézett tévét.

– Jó reggelt! – A fülest kivette, amint felkeltem.

– Azt mondtad, ciklon vagyok. Ki tud többet rólam, te vagy én?

– Egy nő az egyetlen nő. A pasikról te tudsz többet.

– Zárkózott barátaim voltak.

– Akkor róluk is én tudok többet.

– Kérhetek valamit? – Esti rohamai után védelmet kerestem. – Idejöhetek? – Fejemet a mellkasára tettem.

– Ez kérdés? – Amilyen természetességgel simultam hozzá, olyan természetességgel karolta át a vállamat. – Van egy újabb szabály. – Mit akar még? Gyomromban ismét összeállt a kő. – Te is hívhatsz magadhoz, Viki! Ha hiányzom, te is szólhatsz! – Igaza volt, tartok tőle annyira, hogy nem mernék kezdeményezni.

Mi az izgató abban, amikor bugyi nélkül fekszel a takaró alatt? Miért izgató tudni, hogy a pasidon sincs semmi a pléd alatt? A meztelenség gerjesztő. Talán azért, mert azon a mellkason hevertem, amelynek látványa először ütötte át távolságtartásom páncélját Zsolttal szemben. Ujjam felfedezésre indult, de nem a férfi arcát néztem, hanem saját kezemet követtem a szememmel. Egy pehelyke, két pehelyke, szőröcskék, bársonyszőrzet, mell, mellbimbó... A mutató- és a középső ujjam ott ragadt. Tanulom Zsolttól a tudatos figyelmet? Eddig felszínesen repkedtem férfiak mellkasán, most érezni akartam, ahogy köröcskék, cirógatások alatt duzzad a mellbimbója. Hívogató egyről a kettőre, ötről a hatra juttatni, felhúzni a pasidat.

– Folytasd! Csókold meg! – Tényleg beindult. Ekkor néztem az arcára. Zsolt ismét szép volt, feje kissé hátrafeszítve, szemei csukva, mint amikor az ágyékán kézimunkáztam. Megtettem, amire kért. – Érezd a nyelveddel, amint duzzad! Érezd, Viki! – Tenyere a hajamhoz ért, nem szorított magához, csupán megtámasztotta a fejem. – Feltekintettem rá, a szeme nyitva volt, engem figyelt. Bólintott. – Körbe, szépségem! Nyald körbe!

– Ti is ezt érzitek, amikor a nőt szopjátok?

– Valószínű. Férfibimbót nem szopok – mosolygott. – Mondtam, hogy szélvész vagy! Gyere! Ne engedj el közben! Szopj! – Úgy emelte két tenyerével csípőmet az ágyékára, hogy közben a szám nem szakadt el tőle. Keze ezután már nemcsak megtámasztotta a fejemet, hanem magához húzta. Medvés-bikás horkantások, harsogások kíséretében lövellt belém.

Itt fekszik mellettem, ki kellett hámoznom magam az öleléséből, amelyen álmában sem lazított, így vettelek kézbe, naplóm. Bimbója, picinyke, ám érezhető szintváltás a bimbó és az udvara között. Az íze, amelyet eddig nem ismertem, mégis kívánatos, újra és újra feldereng, ma újra akarom érezni. 

8.nap délután két óra, vasárnap

Egy nappal később ugyanitt, ugyanúgy fekszünk. Zsolt alszik mellettem, valószínűleg felszínesen, legalábbis erre utaltak a tegnapi szavai. A naplóírás után én is elbóbiskoltam, Zsolt előttem ébredt, ismét nem hagyott magamra, olvasott.

– Mit olvasol?

– Hawking életéről és a munkásságáról.

– Értesz a fizikához is?

– Nem, azért olvasom. – Becsukta a könyvet, és letette. – Meddig írtad a naplódat? A laptop billentyűi nesztelenek, de a körmöd kopog rajtuk.

– Ne haragudj! Erre nem gondoltam.

– Nem zavaró. Ne a konyha padlóján írjál kézzel, ahogy első éjjel! Álmodtál valamit?

– Nem. – Oldalt fekve fordultunk egymás felé. Elsimított szememből egy hajtincset. Érintése eszembe juttatta, hogy ismét érezni akarom mellkasát, mellbimbóját. Kezem a bőrét simogatta. Miközben ujjaimat néztem, ő engem tartott szemmel. Párnáját megemelte a háta mögé helyezett, összehajtogatott takaróval, félig ült, félig feküdt. – Ismétlést szeretnék!

– Gyere!! – Hogy a fenébe lobbanok lángra, amikor kérés helyett utasít? A csípőjére ültem. Ne feledjük, alvás közben pusztán a baby-dollt viselem az ágyunkban! – Csak a nyelved hegye! Ne érj hozzám mással, a száddal se! – Ráhajoltam, nyaltam, ahogy tanácsolta. Le sem vette rólam a szemét. – Csukd be a szemed! Úgy érezd, hogy ne is láss! – Még mindig nem lazított, hanem figyelt. Bekövetkezett a pillanat, amikor pusztán a férfi mellkasa jelentette a szempillám mögötti homály-világot. Nyelvem érezte a buckát, ami a merevedő bimbója volt, körbenyaltam, a szélét is. Élveztem. Többet akartam. Szopni vettem a számba. Zsolt ekkor engedte el magát, hanyatt dőlt. Mozdulni kellett vele, miközben testhelyzetet változtatott, lecsúszott a megemelt párnáról. A fenekemnek ütődött kemény hímtagja. Felnéztem az arcára, már magába fordult, megbízott abban, amit kapni fog tőlem. Ő is többet akart. – Szopj! Szívd erősen! – Magához húzta fejem. – Szívd még! Kurva jó! Nagyon ügyes vagy! – Miközben ráültem, tenyeremmel segítettem megtalálni férfiassága pontos célját. Keze lecsúszott a fenekemre, lassította a mozgásomat, különben elvesztettük volna egymást. Mint amikor a védőháló szétnyílik alattad, úgy zuhantam ernyedten, kimerülten rá, miután elélvezett. Nem volt csípőt rázó orgazmusom, mégis béke vett körül, elégedett voltam. – Mondtam, hogy gyorsan tanulsz! – Ismét egy hajtincset simított ki az arcomból, miközben átkarolta a derekam.

Este a négy égtáj felől behatoló, ringlispílező, maratoni szerető kényeztetett.

Reggel Zsolt vont a mellkasára, nem volt szükségem tanácsra, felügyeletre, érzékenyen fűtöttem fel. Azonban nem engedett az ágyékéra ülni, a kezemet kérte. Az utolsó pillanatokban szükséges sebes ritmushoz tenyere irányítóan, segítően átfogta a kezemet.

– Csukd be a szemed! – Amikor ezt mondja, utána a combom között szokott motozni, azonban most más történt. Ajkamon húzta végig az ujját, ami nem volt száraz, a három perce kilövellt kéjnedvvel kent be. Reflexeim irányították a nyelvem, amikor lenyaltam. – Mondanom sem kell, mit tegyél vele! Nézz rám! – Nedves ujja ismét közelített, ugyanúgy nem vett tudomást kétségbeesett tekintetemről, mint amikor az ölemet rágcsálta.

– Ne!

– Ne ellenkezz! – A szám nem mozdult. – Nyald le! – Lemondtam az ellenállásról, egy hét alatt belém sulykolta, hogy felesleges. A következő kóstolót a nyelvemre kaptam, de nem volt folytatás. Újabb lecke várt rám: hüvelyk- és mutatóujjával kívülről benyúlt szinte a fogsorom közé, nyitva tartotta a számat, a másik keze két ujját végigcsúsztatta a nyelvemen, egyszer öklendeztem, utána nem hatolt mélyre. Eltökélt világoskék szemét nézve az irodai beszélgetésünk jutott eszembe, „Ragadozó, azt mondják rólam!” Csúcsragadozó, fekete párduc. Egyértelműen az orális szexhez vezető útra léptünk, azonban nem folytatta kiképzésemet. Ébredés után negyven perccel kimerülten hulltam ismét álomba.

Megterített reggelihez, az omlettet frissen sütötte, amikor végleg kikecmeregtem az ágyból. Délelőtt kuktának jelentkezett. Szükség volt a segítségére, tegnap kiürítette a hűtőt, vacsorára újfent az ebéd ízeit óhajtotta, nemcsak a kacsa fogyott el, hanem a kapros vajbableves és a trópusi gyümölcsökből álló saláta is. A reggeli szextanoda után Pápai Zsolt alkalmazkodó, kedves barátként csatlakozott hozzám a konyhában. Még három hét van hátra a kéj és a kín hullámvasútjából

9.nap délután négy óra, hétfő

Ma dolgoztam először a bentlakásos büntetés óta, amelyet apám helyett vettem magamra. Tartottam tőle, mit fog szólni Zsolt a bátortalan kérésemhez, de beleegyezett, hogy egy órával később érjek haza. Bár csütörtökön és pénteken is jártam az irodámban, szükségem lesz két napra, hogy utolérjem magam. Zsúfoltságra hivatkoztam, ami végül is igaz, Edit szerdáig nem adott időpontot az ügyfeleknek. A titkárnőmmel e-mailen tartottam a kapcsolatot, azt hiszi, Sopron környékén wellnesseztem. Soha többet ilyen wellnesst! Szokásos boltjaimat kerültem, így nem buktam le, a korábbi fényképekből küldtem neki olyat, amelyeket eddig nem látott. Mintha Zsolt épített volna fel egy fedősztorit valamelyik ügyfelének.

Este képtelen voltam tartani magam a neveltetésemhez, apám intelmeihez, a múltamhoz. Testem legalább ne Zsolt törődésére válaszolt volna, hanem bárki máséra. Mindegy, kiére, csak ne az övére! Kitartása azonban eredményt hozott.

– Hhnny! – csúszott ki számon az első elégedett hangfoszlány, miközben nyelve jégkrémnek tekintette a csiklómat. Azonnal leszállt az ölemről, az arcom fölé hajolt. Nem szólt, mosolyogva cirógatta a nyakam. Visszacsúszott a combom közé, a titkom, hogy élvezem, úgy robbant szerteszét, mint egy konfettibomba. Időnként találkozott a tekintetünk, és megcsókolt.

– Carpe diem, Viki! Élvezd, szépségem! – Újra keszekusza haját láttam a vénuszdombomnál, fel-felnézett, nyugtázta, ő az úr, és én képtelen vagyok menekülni a hormonjaim elől.

– Neked kell, vagy a nőnek? – Hogy a francba bírom kérdezgetni, miközben bizsereg a fenekem és a combom?

– Elbúcsúztam azoktól a nőktől, akik nem élvezték. Kellenek nekem is az ízek, az aromák. – Magára hagyta kéjpontomat, a játékszerét, és felém fordulva mellém feküdt.

– Van, akit taszít.

– Van, ami engem is. Ezért építettem bidét a fürdőmbe, zuhany bárkinek a lakásában rendelkezésre áll.

– Kitartó vagy.

– Csak ha látom a sikert. Miközben próbáltál arra emlékezni, hogy ki voltál, és néztél kifelé a sötétlő ablakon, aközben alul tocsogtál és duzzadtál. Elég, ha beszélek róla. – Bizonyságként lenyúlt a lábam közé ismét, prezentálta önmagamnak is a reakciómat. – Akit hidegen hagy, annak olyan, mintha az aranysárga csipeszhal étrendjéről lenne szó, amikor beszélek róla.

– Az micsoda? – Lehetetlen nem nevetni a lehetetlen ötletein.

– Tök mindegy, egy trópusi hal, az étrendje teljesen érdektelen, pont ez a lényeg. Megígértem, nem lesz részed erőszakban.

– Azt is mondtad, hogy egy nő csak egyetlen nő.

– Azt is mondtam. A csiklótornát nem kiszolgáltatott nővel kezdeném, márpedig te nem szabadulhatsz ki a lakásomból.

Ki ez a férfi? Akit a híre vadásszá tesz, és akinél én is megéltem, hogy a Jurassic Park velociraptoraitól tanulhatott. Aki úgy beszél a szexről, mint egy rétes receptjéről, és akinek csaknem annyi tapasztalata van, mint anyámnak a rétessütésben.

Miközben ránk köszöntött az éjszaka, tobzódó csípőm és csiklóm időnként szabadult volna a kéjes fájdalomtól. Esélyem sem volt, két karjával hatalmas és szoros bilincsbe fogta a medencémet. Ki képes visszatuszkolni az Etna vagy a Saint Helens láváját kitörés után a kürtőbe? Én nem. Zsolt meghódítandó vadászterületeinek száma csökkent, a tűzhányók száma nőtt a hálószobában. 

10.nap délután négy óra, kedd

Azt hiszem, ez lesz a naplóírás órája. 

Az orális meghódítás után orális feladatot kaptam.

A karfiollal, bébirépával és tejszínes mártással kínált csirkecomb elkészült, a pizzás csiga a sütőben sült, mire Zsolt hazaérkezett. A szokásosnál is szívélyesebb volt, szinte negédes. Vigyázott a tésztára, kifogástalanul időzítve, aranybarnán emelte ki a forró tepsit a sütőből. Nekem vágólapom van otthon, Zsoltnak vágódeszkája, az összehajthatatlanság miatt nehezebb mosogatni, ezt is megcsinálta. Az este nem olyan hangulatban telt, mintha évek óta együtt járnánk, de mintha három gyerekünk durmolna a gyerekszobában.

A baltimore-i gyilkossági sorozat aktuális részét a hálószobában néztük meg, nem a nappaliban.

– A szádat kérem! – Fasza, hova?– A korábbi pasijaid szerették az orális szexet? – Vége lett a filmnek, kikapcsolta a videót. Feltárta az esti szívélyes, csaknem családias hangulat célját.

– Melyik férfi nem kedveli? – Felesleges húzni az időt, ha most nem, akkor megvalósítja három nap múlva.

– Nem ezt kérdeztem, Viki. Azt kérdeztem, milyen gyorsan élveztek.

– Változó volt.

– Hunyd be a szemed! – Első este azt ígérte, nem lesz részem erőszakban, ez mi más?

Falloszának friss tisztaságillata volt. Zsolt semleges szappannal tusol. Nem kérte, hogy nyissam ki a számat, nem a hegyét tette be, be sem akart hatolni. Az oldalát húzta végig ajkaimon. Íztelen íze volt. Éreztem a méretváltozást, a puhából rugalmas tömöttre, majd keményre váltást. Az izgatott fel, hogy én tettem ezt vele, ki mertem nyitni a szememet. Zsolt az arcomat fürkészte, óvatossága megnyugtató volt, mégis izzító. – Nyald meg még egyszer! – Ajkamat akaratlanul megnyaltam, amíg eltávolodott, ezt vette észre, ezt kérte újra. De előbb megcsókolt. – Folytasd! – Ismét a férfiassága csúszkált rajtam. Nem kérte a nyelvemet, megvárta az újabb, spontán hízelkedést. – Gyorsabban, Viki! Ne pihenj! – Utasítás helyett vágy volt a tekintetében amikor becsukta a szemét. Leginkább úgy nézhettünk ki, hogy miközben ő maszturbált, én összenyálaztam a farkát. Nem sült el, nem akart, úgy feküdt mellém. – Köszönöm. – Saját lanyhulására koncentrált.

– Ennyi volt? – Van, aki nem csodálkozna?

– Minden pasidat duzzadva szoptad és kaptad be?

– Igen. – Már-már nem lepődöm meg Zsolt fesztelenségén, amikor szexről beszél.

– Olyan, mintha egy színdarab második felvonására ülnél be. – Lehetetlen ötletein sem lepődöm meg.

– Így a happy endet hagyod ki.

– Biztos vagy magadban, hogy happy end lenne a vége? Eljön annak is az ideje.

Nem bújtam hozzá, ám felé fordulva aludtam el, kezemmel átkaroltam a mellkasát. 


11. NAPRA LAPOZÁSHOZ KATTINTS A "RÉGEBBI BEJEGYZÉSEKRE" !