Több mint fél órám van az első ügyfél érkezéséig, az irodában még nem írtam naplót, a szabadulásom előtti napok, órák besűrűsödtek. Azt írtam, szabadulás? És hogy besűrűsödik? Négy hete rettegve, szégyenkezve parkoltam le az előre lefoglalt helyen Zsolt lakásánál. Előrelátó, figyelmes vendéglátásban volt részem és tömény, fullasztó szexben. Pihenésre vágyom. Ugyanakkor türelmetlenül hagynám magam mögött a munkát, a pihenéssel ráérek holnap foglalkozni, otthon. Zsolt tenyerét érezném a mellemen, a hátamon. A nyelvét, ahogy összekócolódik az enyémmel, ujjainak csiklóbűbáját. A ragadozó ágyában töltött utolsó éjszakára áhítozom, el akarom felejteni a kételyt, miként fog emlékké szelídülni.
Ha kinéznék az ablakon, talán ugyanaz a hét-nyolc éves kislány sétálna ott piros-rózsaszín mintás kabátban és piros, divatos gumicsizmában, aki miatt Zsolt irodájából visszafelé tartva meg kellett állnom egy zebránál. Talán ugyanaz a sötétszürke szövetkabátos, laptoptáskájától valószínűleg sosem elszakadó férfi állna a járdán, keresgélve telefonja memóriájában. Velük milyen titok történt az eltelt hetekben?
A bódító meztelenség éjjel nyughatatlanná tett. Lekapcsoltam a lámpát, Zsolt szuszogásának hangszíneit megismertem; biztos volt, hogy alszik, olyankor horkant egyet-kettőt. Behunytam a szemem, a férfi békés lélegzése felcsigázta a fantáziámat. Mi lenne, ha tenyeremben kelne életre az ereje? Milyen lenne…? Akartam. Játszani akartam, kipróbálni, meddig juttathatom el ébredés nélkül. Egyetlen ujjal, az ujjbegyemmel értem hozzá, aztán kettővel, majd hárommal, ennyi kellett az első reakcióhoz. A vaksötét szobában az első éjszaka óta nem látom a plafont, mint amikor felhő takarja a holdat. Megszűntek a horkantások, maradt az egyenletes férfiszuszogás, amely felületesebbé vált. Zsolt férfiereje elérte azt a tartást, amikor már nem a női kéznek kell távol tartani a combjától. Úgy öleltem körbe tenyeremmel, hogy a simításokra figyeltem, ne legyenek ébresztően erőteljesek. Légzése gyorsult, félálomban lehetett, duzzadó falloszát nem a combja felett, hanem a hasánál fogtam át.
– Szopd, Viki! – Első tudatos reakciója tájfunként söpört el, Jupiter és Mars körüli röppályáról utasított. Több volt annál, türelmetlenül parancsolt, felkapcsolta az éjjeli lámpáját, mire kimondta a két szót, teljesen éber volt. Mikor kelt fel? Ki tudja? Nem árulta el magát, fogalmam nincs, mióta élvezkedett alvást színlelve. Nem csak parancsolt, hajamba markolva ráhúzta számat a farkára.
– Óvatosan, Zsolt! – Biztos volt olyan csaja, nem is egy, aki képes volt tövig bekapni, én nem. Öklendezéssel vagy többel fenyegetett a lendület, amivel magára rántott.
– Csináld! – Elengedte a hajamat, rám bízta magát. A szopás izzítását az oráloktatás óta biztosra veheti. Öncélúnak tűnő és valóban öncélú nevelő tanácsainak eredményét felhőtlenül élvezhette, technikailag… Ám tudata időnként kibújt a kéjvágy mögül. – Ne hagyj magamra, Viki! Emlékezz mindenre! Emlékezz a második két hétre is, ne csak az első kettőre! – Ismét a hajamba markolt, most azért, hogy letépjen az ágyékáról, és arcához húzza arcomat. A vonásai többről árulkodtak, mint kérésről. Esdekelhet-e a domináns hím? Kettős szorításban, a vágy kráterében és a veszteségtől tartva talán igen.
Nem akartam, képtelen voltam tovább hallgatni, hagyni, hogy megalázza magát. A számmal csitítottam az ajkait. Újra a szokott kéjlovassá vált, hanyatt fordított. – Nem érdekel a vérzésed! – Engem sem érdekelt. Nyelve a torkomba hatolt, ujjai a hüvelyembe, aztán a fallosza követte.
Az összekent lepedőt ő cserélte tisztára. Ezek után várom a búcsú éjszakáját, amelyet biztosan nem naplóírással töltök. Az utolsó vacsora kacsamell lesz grillezett fügével, Zsolt kérte Szlovéniából hazatérőben. Kétszer volt menükívánsága, amióta beköltöztem hozzá, azt mondta, nem válogatós. A változatossághoz ragaszkodik, kajában is. Fügét tegnap vettem, a hideg hónapokban kihívás a városban frissre, aszalás nélkülire lelni, tisztában volt vele, ezért szólt napokkal korábban. Húsért most is végigjártam a nagycsarnok összes baromfiboltját, ahogy az első kacsasütés előtt. Három hete írtam, hogy szexen túlmutató kényelmet és kényeztetést teremt magának azzal, ahogy a nőről gondoskodik a lepedőn. Három hét? Elrepült, és mégis három évnek tűnt. Holnap visszatérek a világba, amelyet úgy nevezek, az életem. Nem érzem tehernek sem a húsok közötti egyórás válogatást, sem a füge utáni két napig tartó kutatást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése