Nem volt erőszak. Háromig szabad vagyok. A múltja nyúlt utánam, apámnak mégis tudnia, látnia kell, a lánya nem egy kannibál markába került. Ebben a hónapba haza nem mehetek, de ma vele ebédelek.
Tegnap este Zsolt nem kapcsolta le az éjjeli lámpát, miközben falta a számat, kék szemét rám szegezte.
– Nézz rám! Ne pillants félre! Csókolni akarlak! – A nyelve beljebb kalandozott, a szám várakozóan nyitva maradt.
– Ssszii! – Fogva tartotta a pillantásomat, és a bugyimba nyúlt. Mi a fenét művelt a csiklómmal? Úgy bizsergett az ujja alatt, mint az ajkam egy napja folyamatosan.
– Lazíts! Fogadd el! Azóta kívánlak, amióta apád eltiltott tőled.
– Dugj már meg! – Túl akartam lenni rajta, megtört az ellenállásom. Legyen meg, amiért Zsolt összezárt minket! Meg kellett történnie annak, amiért gyűlölöm, és aminek beteljesedéséért a hormonjaim üvöltöttek.
– Ne siess! – A francba! Még mindig játszadozott, az ölembe kukkantott a fallosza, majd visszahúzódott, aztán ismét bekukkantott… Így talált rám az első kielégülés, egy tornádó volt. – Baszd meg! Kellesz! – Egyetlen nyársalással érkezett meg a makkja a méhemhez, azt hiszem, csókolóztak az ölem rejtekében. A hangokról, az előtörő üvöltésekről az jutott eszembe, amit apa mondott, hogy Zsolt egy bika. Van olyan, hogy medvebőgés, vagy pusztán szarvasbőgés létezik a párzási időszakban? Valamelyik vagy a kettő keveréke hagyta el a torkát. – Vágyom rád, szépségem! Naponta vágyom rád! Vigyázni fogok, de megkapom, amire szükségem van.
Ebéd után, miután apával beszéltem, vásárolnom kell. Zsolt nem tűri tovább a zárdai hálóingeket, kétségtelen, hogy haragomban a legszolidabbakat tettem a bőröndbe. Az otthoni átsejlő selymek sem lennének megfelelőek, baby-dollt rendelt az ágyába. Felesleges ellenkezni, kétnapi vitát elérhetek, utána úgyis megvenném a csípőmet sem fedő fodrokat
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése